Remegő kéz és ráncos arc,
sok küzdelem és sok kudarc.
Pislákoló láng fáradt szemekben:
Szerettem mindazt, aki hagyta,
s olyan is volt, ki visszaadta.
Az idő elszállt lassan felettem,
de boldog voltam, mikor szerettem!
Életet adtam szeretettel,
szolgáltam mást szívvel és tettel.
Mindenki elment, itt hagyott,
s hiába súgom: – Itt vagyok!
Sóhajom már csak pár galamb
hallgatja, s érti néha nap.
Tudod a lét, így múlik el,
de amíg múlik szeretni kell!
Aranyosi Ervin
.jpeg)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése