Mosolyod

A hajad ezüstösen csillog,

itt - ott már ráncot vésett arcodra

a hosszú évek gondja.

De szíved, a régi megbocsátó,

néha szeszélyeim bolondja.

Ha forgalmas úton megyünk át,

óvón még most is megfogod kezem,

De néha, csak üldögélsz csendesen,

talán a múlton mélázol,

vagy a jövőn tűnődsz?

Jó lenne ilyenkor lelkedbe látni,

vajon mire gondolsz, Kedvesem?

Ha megzavarom magányodat,

akkor - mint valamikor régen -,

rám nézel, átölel mosolyod,

felfénylik, mint csillagok az égen.

Moretti Gemma