A szónok gyertyája

Volt hazánknak két hires embere,

A tudomány s közélet bölcsei:

Az egyik a volt tudós Szemere,

Másik volt a lánglelkű Kölcsey.

Mind a kettő birta jól a nyelvet:

A hon nyelvét és a magáét is,

S ha magának bármi themát felvett,

Tudott róla beszélni egy hétig.

Konstituczió, vagy ikes ige;

Költészet, vagy megyei sérelem:

Ha rákezdték, nem volt annak vége,

Csak hallgató kellett és türelem.

És ők ketten összejártak este

Disputálni; - - de az "vita" nem volt,

Mert hogy ha az egyikük elkezdte,

Ugyanaz nap át nem adta a szót.

Hasztalan lesé a végét a másik,

Hasztalan várt pontra, pauzára,

S várhatott ugyan napvirradásig,

Ha azt várta, hogy emez kifárad.

Közbeszólás nem volt megengedve

"Mostan én beszélek, még nincs vége."

Annak pedig nem lett vége vetve,

Csak midőn a gyertya végig ége.

"Ez igy nem jó", rájövének egyszer:

Hogy egy szóljon egész gyertyahosszat;

Ők tehát tanácskozási rendszert

Ilyenmódon megegyezve hoztak:

"Egy szál gyertyát feloszszunk nyolcz részre".

"Ne! csak hatra! elég lesz csak négyre!"

Fertálygyertya jutván egy-egy részre,

Mig az leég, ügyét addig védje.

S megjegyzék a hosszú gyertyaszálat,

Tintával rovást csinálva rája.

Eddig terjed egy beszéd határa,

Itt kezdődik a más replikája.

És azontul vitatkoztak szépen,

Nem volt "zugás", nem kellett "csengetni".

(Ilyen gyertyát országház termében

Talán szinte jó volna égetni?)
Jókai Mór