Május első vasárnapja, az édesanyáké. Az anyákat ünnepli a világ. Édesanyák, nagymamák a hajnali felkelő nap, hozzátok viszi ma el minden fényét. Ha az év többi napján nem jutott volna eszünkbe, vagy nem lett volna rá alkalom, ma elmondhatjuk nekik, hogy mennyire hálásak vagyunk azért, hogy életet adott nekünk. Az egyik legmegfelelőbb alkalom a mai, amikor elmondhatjuk, milyen jó, hogy van nekünk. Egy szál virággal oda állunk elé, és elmondhatjuk azt, hogy mennyire szeretjük. Tágra nyílt, könnyes szemünkben ott lakik a csoda, amit ő testesít meg az életünkben, mert annyit senki nem tesz értünk, mint az anyánk. Végig fut az agyunkban minden, amit ő jelent nekünk. Az a figyelmes szeretet, amivel mindig is szemmel tartott minket, mert szeme sarkából mindig is látott bennünket, talán még akkor is, amikor nem voltunk jelen. Sokkal többet tudott rólunk, mint azt mi gondoltuk volna. Szavak nélkül is jól értett minket. Ma, de az év minden napján is köszönettel tartozunk neki. Megköszönhetjük, amikor velünk örült, és ahogyan átélte azt is, ha szomorúak voltunk. Megköszönhetjük, a sok hétköznapi tettet, a gondoskodást. Érzések, ízek, illatok, mind-mind ott van elménkben. Köszönet minden apró simogatásért, azért, ahogy a kezünket fogta, ahogy ápolt, ha betegek voltunk, ahogy elsírta magát a meghitt pillanatokban, amikor ünnepeltünk, ahogy álmatlanul ült a sötétben, csak hogy nekünk békésebb, gyönyörűségesebb legyen az álmunk. Az anyaság meghatározhatatlan, körülírhatatlan fogalom, több, mint egy csoda. Olyan titok ez, amit ne akarjunk megfejteni, de éljük meg napról napra, percről percre. Édesanyának lenni hivatás, küldetés, adottság, kiváltság, lehetőség, és egyben óriási felelősség. Mindig örömet jelent, de sosem könnyű, hiszen anyának lenni onnantól, hogy egy pici gyermek felsír, egészen odáig, amíg majd a gyermekeink gyermekei is nagyra nőnek, más és más íze a szeretetnek, a gondoskodásnak. Milliónyi gyönyörű, de olykor azért embert próbáló, soha vissza nem térő pillanat. A mai napon gyereknek lenni újra, és az édesanyánkhoz, a nagymamához bújni kiváltképpen érdemes, hiszen minden anyának tudnia kell, hogy ahogyan mi is számíthattunk rá hosszú éveken keresztül, úgy ő is a magáénak tudhat minket mindaddig, amíg itt van közöttünk, és még akkor is, amikor már elment. Ilyenkor eltűnődünk, milyen jó, hogy itt van még velünk, és könnyes szemmel gondolunk arra, aki már elment. Megeshet, hogy mosolya már nem ér el hozzánk, de az ég alján, ahol a felhő rebben, azok is ott vannak, akik már nincsenek velünk, hiszen egy édesanya örök. Bárhol is van, tekintete beragyogja az életünket, most és mindörökké.
Arany Gabriella
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése