A nyár elején, a  hófehér, bódító illatú akácfa lombsátra alatt élmény megállni egy-egy perce és hallgatni a méhecskék és darazsak zümmögését.

Akác

Sivár vidék hűséges fája

          A menekülő porszemek

elé veti magát, megállva

          elfolyó barázdák felett.

Körötte a silány homok

          minden egy szellő-rezdülésre

omlik, változik, - ő konok

          haragvással markol a mélybe!

Dűlők végén áll, pásztorolva

          nyugtalan halmok nyájait,

s gyökereit összekulcsolva

          a sziknek, lenn, imádkozik.

A gerléket susogva hívja

          – ne maradjon néma a táj.

Lomblelkét virágfürtbe nyitja

          hogy édesebb legyen a nyár.

De tövissel karmol a szélnek,

          Szürcsölő ég arcába vág;

Rostjai közt a görcsök érnek,

          mint golyóban a robbanás.

Árok iszapját, mocsár könnyét

          millió ajkkal ízleli,

s a sót, miben a szik-göröngy ég,

          szikkadva mézzé érleli.

Ahova hullt, azt a világot

          összemarkolja odalent,

s széthulló rögökből virágot,

          értelmet és rendet teremt.

Váci Mihály

Akácvirág

Láttál már akácvirágot,

érezted az illatát,

mikor ezer fa virágzott

széles szemhatáron át?

Selymes fényű napsütésben

millió méh döngicsél,

bárányfelhőket az égen,

lent illatot hord a szél.

Csak elámulsz ennyi szépség,

ennyi ajándék felett.

Varázslatos fent a kék ég,

s a természet mily remek!

Felékített vén akácok

közé bekukkant a nap,

Csodálja ott, amit látott,

s a szellőt, mi simogat.

Szépséges akácvirágom,

ahogy díszíted a fát,

benned ifjúságom látom,

s érzem mézes illatát!

Hegyi László

Sír az erdő

Ne bántsátok az akácot,

hiszen a fa jó barát,

mértéke a természetnek,

mint aranynak a karát.

Dolgos méhek akácmézet

készítenek virágból,

ilyen finom csemegére

nem lelhetnek akárhol!

Sír az erdő, langyos szellő

simítja a levelét,

eddig el nem vitathatták

az akácfa szerepét!

E seb sajog! Hatalmasok

mézelőről vitáznak,

azt hirdetik - fejszét fenik -,

nincs helye az akácnak!

Több száz éve illatozik,

dolgát teszi csendesen

- ő a soros, nem őshonos -,

itt e tájon idegen.

Kell a hírnév! Ezt tudjuk rég,

a kapzsiság végtelen,

erdőirtás - hol ez, hol más -

nevet szerez névtelen.

Lupsánné Kovács Eta

Virágok virága

Virágok virága,

Akácfa virága,

Nekem mindig kedves,

Nekem mindig drága.

Borulj friss-fehéren

Az egész világra!

Szórd be illatoddal!

A sok magyar házat,

Honnan az örömet

Elúzte a bánat,

Hol már a tűrésben

Fáradt az alázat.

Nevesd tele hittel

Szomorú szívünket,

Hadd érezzük újra,

Hogy az élet lüktet...

S boldog magyarokká

Gyógyíts meg bennünket!

Gyökössy Endre