Ajándék

Bár ez a nap 1964 óta a magyar költészet napja, de mégis, elsősorban József Attila jut róla eszünkbe, aki ezen a napon született 1905-ben, hiszen rá emlékezve vált a költészet ünnepévé ez a nap. Persze, tegyük hozzá, megérdemelten. Ugyanakkor érdemtelenül megfeledkezünk valakiről, aki a magyar próza huszadik századi óriása volt, ám évtizedekig a nevét sem hallottuk itthon. Sokan  nem is tudják, hogy ezen a napon kettős születésnapra emlékezünk József Attila születése napján ünnepeljük a költészetet Magyarországon, de ugyanezen a napon öt évvel korábban 1900-ban  látta meg a napvilágot Márai Sándor is. 

Életútja az egyik legkülönösebb a 20. századi magyar írók között. Amikor 1948-ban elhagyta hazáját, tudatosan és következetesen kiiktatták műveit a hazai irodalmi életből, és haláláig a nevét is alig ejtették ki.

Életmű sorozatának újra kiadása halála után, 1990-ben indult el. Ugyanebben az évben posztumusz Kossuth-díjjal jutalmazták.

Márai Sándort ma már az őt megillető helyen, a 20. századi európai irodalom egyik kiemelkedő alakjaként tartják számon külföldön és hazájában egyaránt.

A két költő két világ - a magyar társadalom két ellentétes sarja. Mi, magyarok őbelőlük vagyunk összegyúrva, A Költészet Napján hálát adunk a sorsnak, a teremtésnek, amiért mindkettejüket értjük. 

Tudnod kell, hogy az emberek nem ok nélkül ragaszkodnak a középszerűhöz, a zavaroshoz és a vajákoshoz, az illúziókhoz és a szobatiszta félismeretekhez, tehát a műveletlenséghez. Mert a műveltség annyi, mint igazságnak - minden dolog igaz ismeretének - feltárása és elviselése. S az igazat elviselni mindig nagyon nehéz. A műveltséghez, tehát a valóság és igazság megismeréséhez, rendkívüli bátorság kell.
Márai Sándor

Ideig-óráig viselhetünk az életben álszakállt és álruhákat, de egy pillanatban lehull rólunk minden jelmez és megmutatkozik a valóság. Egy mozdulat, egy szó, egy cselekedet végül is elárulja igazi jellemünket: az álarcosbál csak alkalmi lehet. S a találkozás egy jellem valódi sajátságaival a legnagyobb emberi élmény, melyben részünk lehet.
Márai Sándor

Mindig váltani az élet ritmusát. Tudatosan és figyelmesen cserélni munkát és pihenést, koplalást és bőséget, józanságot és mámort, igen, még gondot és örömet is; tudatosan felállani az élet terített asztala mellől, mikor legjobban esik a bőség, tudatosan bekapcsolni gondokat és feladatokat, melyeknek nevelő erejük van. Nem elbízni magad semmiféle helyzetben. Mindennek alján az isteni gondolat van, a szellem, mely kormányozza a világot: s ez a szellem nem tűr semmiféle magabiztos kedvtelést, önhitt elégedettséget, pislogó és lusta kielégülést. Mindig alakulni s változtatni, odasimulni és áldozni valamit, mindig adni, amikor kapsz, mindig továbbadni, amit szereztél, így vagy úgy... Csak nem „biztonságban” élni. Mindig várni a vihart és a tűzvészt. S ha beköszönt a vihar és a tűzvész, nem csodálkozni és nem sopánkodni. 
Nyugodtan mondani: „Itt van.” S oltani és védekezni.
Márai Sándor

Ajándék

 
És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat,
a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.
Márai Sándor

Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam és az értelmem egy szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat... Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.
Márai Sándor