2024. április 30., kedd

Amire a szív emlékezik

 


„Amilyen anyára emlékezik, olyan anya lesz ő is.”

 

Ezek a szavak kavarogtak a fejemben azon a reggelen, amikor Kaley megszületett. Megsimogattam a kisbabám fejecskéjét, felém fordult, orrocskája az ujjamhoz ért. Ekkor fogadalmat tettem neki: −Kicsikém, te kizárólag a szeretetet fogod megismerni, csakis azt. Igyekszem olyan anya lenni, amilyen az én anyám volt: szerető, türelmes, mindig csendes és szelíd.

   Két héttel később, amikor éjjel háromkor járkáltam a lakásban, karomban az üvöltő újszülöttemmel, megint eszembe jutott az idézet. Abban a pillanatban ezek a szavak, egyáltalán nem vígasztaltak meg. Végtére is melyik baba akarna visszaemlékezni egy kialvatlan, aggodalmaskodó, türelmetlen anyára?
   Amellett – korábbi fogadalmam ellenére – bizony nem éreztem szeretetet. A fáradtságtól béna és gyenge voltam, miközben igyekeztem mindent magam csinálni, bár anyám és a férjem is mellettem voltak. Csitítgattam Kaleyt, ölelgettem, de csak rugdalózott, és még hangosabban üvöltött. Képtelen voltam visszatartani a könnyeimet. Leroskadtam a nappaliban a földre, a kislányt lefektetem az ölembe, és a fejemet a kezembe temetve zokogtam.
   Nem tudom meddig maradtam így, mert bár óráknak tűnt, lehet, hogy csak néhány perc volt. A könnyfüggönyön át egyszer csak világosságot láttam a hallban. Anyám jött felém.
   − Add ide a babát – mondta.
   Nem vitatkoztam. Legyőzötten nyújtottam át neki a visító batyut, odakúsztam a díványhoz, és fázósan összehúztam magam.
   Anyám Kaley fülébe mormolt, utána az évtizedek során kialakult gyakorlattal feltette a vállára. Nemsokára a sírás szipogássá, a szipogás csuklássá alakult, és fél óra múlva csupán hal szuszogás hallatszott.
    Megkönnyebbültem, de nem éreztem magamban igazi békét. Milyen anya az, aki nem tudja lecsendesíteni saját gyermekét? Mamát néztem, amint beült a hintaszékbe, és lassú ritmusban hintázni kezdett. Ezt ismertem, így altatott el engem is, megszámlálhatatlan éjszakákon.
   − Szörnyű anya vagyok – motyogtam.
   − Nem, nem vagy az.
   −Ezt te nem értheted! – Könnyek gyűltek a szemembe. – Most még csak nem is szeretem. A saját kisbabámat.
   Anyám halkan nevetett. –Hát, ma nem is volt nagyon szeretetre méltó, de azért kitartottál mellette. Dorgáltad, ringattad, sétáltál vele, és amikor mindez nem vált be, csak tartogattad, magadhoz szorítottad.
   Felültem, átöleltem a térdemet. –De magamban csupán elkeseredést, dühöt és türelmetlenséget éreztem. Miféle anya az ilyen?
   Anyám nem válaszolt azonnal, nézte a karjában alvó kisbabát. Látszott rajta, hogy elgondolkodott a szavaimon, és amikor megszólalt, a hangja távolinak tűnt. –Én is emlékszem erre – mondta halkan. –Miután megszülettél, állandóan türelemért imádkoztam. Sírtam, könyörögtem – nézett rám félmosollyal −, s még mindig nem jutottam a birtokába.
   Képtelen voltam elhinni, amit mondott. − De hát mama, éppen erre emlékszem a legjobban, arra, hogy bármi történt, te soha nem vesztetted el hidegvéredet. Valahogy sikerült mindent elrendezned.
   Ezt tette, akármilyen mennyiségű mogyoróscsókot kellett megsütnie az utolsó pillanatban, akármennyi plakátot kellett kiszíneznie. A mamám mindenhol időben elkészült, miközben mindig nyugodt volt és derűs. Ápolónő volt, váltott műszakban dolgozott, de bármilyen iskolai esemény volt, legyen az aszavalás egy ünnepélyen vagy egy színdarab, amelyben szerepeltem −  még ha nem is érkezett meg a függöny felhúzásakor −  számíthattam rá, hogy fehér ruhájában előbb- utóbb beoson az elsötétített terembe.
   Ilyen volt az anya, akire emlékszem, az anya, akinek minden perc fontos volt. Az anya, aki soha nem viselkedett úgy, mint ahogyan én most.
   −  Mindig számíthattam rád. Mindig. −  mondtam.
   −  Lehet, hogy te erre emlékszel, de nekem az jut eszembe, hogy egyszerre ráncigáltak hétfelé. Te és a fivéreid, az apád, a betegek és az orvosok a munkahelyemen. Mindenkinek rám volt szüksége, de soha nem volt elég időm ahhoz, hogy mindenhol ott legyek.
   −  De hát mindig ott voltál!
   −  Nem úgy, ahogy akartam, nem olyan gyakran, és nem olyan hosszú ideig. Ezért imádkoztam türelemért, hogy a lehető legjobban fel tudjam használni azt az időt, ami a rendelkezésemre állt. De hát ismered a mondást, Isten nem küld neked türelmet. Csak perceket küld, amikor gyakorolhatod a türelmet. Ilyen perceket, mint ez.
   Figyeltem kettőjüket, és hirtelen megértettem: az emlékek nem az agyunkban fészkelnek, amely hajlamos rosszul rögzíteni a részleteket, hanem a szívünkben. Anyám és én nem ugyanúgy gondolunk vissza a gyermekkoromra, de osztozunk abban az emlékben ami számít. Mindketten visszaemlékeztünk a szeretetre.
   Leültem a lábához, a hintaszék elé. Így maradtunk egy ideig −  anyám, a lányom és én. És bár napfelkeltekor a sírás megint elkezdődött, azért az aranyfénnyel bevont csendes percért, amikor anyám lábánál ültem, és a lányom finom hajacskájára tettem a kezem, köszönetet rebegtem.
   Ha Kaley valahogy visszaemlékezne erre az éjszakára, remélem, csak a szeretet jutna eszébe, amely mindenen keresztül kitartott mellette.
Tina Whittle

 



Édesanya


A világnak legszebb szava
csak ez lehet: Édesanya.
Szívhez szóló a dallama,
Édesanya,Anya, Mama...

Szerelemből megfogantál,
teste édes része voltál,
szíved vele együtt dobbant,
lelke neked dúdolt sok dalt...

Téged óvott két kezével,
ha kellett, az életével.
Érted oroszlánként küzdött,
szeretetet feléd küldött.

Tanítgatott szépre, jóra,
szívjóságra, igaz szóra .
Boldogsága csak te voltál,
mosolygott, ha hozzá szóltál.

Te lettél neki a csoda,
lelke lelkednek otthona .
Köszönetet nem várt érte,
csak a szereteted kérte.

Lassan te is felnőtt lettél,
talán messzire kerültél.
Elengedte ő a kezed...
Most várja, hogy felkeresed .

Gondolj hát e napon rája,
töltse el szíved a hála,
öleld át, ha megteheted,
mutasd ki a szereteted...

De ha ő már messzire ment,
keresd fel a nyugvóhelyet,
tedd virágod a sírjára,
emlékezz a mosolyára...
Törő Zsóka



Május varázslata – új fények


 
A felhők robognak az égi utakon. A földből könnyű dallamokként szállnak az illatok. Esik az eső és süt a Nap. Érdekes kapcsolat. Az ég fél szeme sír, a másik ragyogóan fénylő. Mélyen beszívom az eső és a Föld illatát. A friss fű zöld selyemsálként teríti be a határt. Csillogó gyöngyökként játszik a napfény az esőcseppekkel. Teljes virágpompában díszlik a kert, a lombok susognak a szélben. A már elvirágzó fákról sziromzápor hull a fűre. Békák csobbannak a tóban, a nádasban madarak trilláznak. Különleges varázslatok, különleges hangok. Színes a rét, virágok tarka kavalkádján igazgyöngyökként csillognak az esőcseppek. A pitypang arany virágai, mint fénylő, sugárzó napocskák. Gerlepárok évődnek, turbékolnak a lombok között, - a tető felett. Keltetnek a madarak. Vándorútjukat járják a fellegek, közöttük azúrkék az égi tenger. A nappalok tiszták, mint a kristály. A mennybolt ragyog az aranyló fényben, a napsütésben. A fák lombjai között a Nap szerteszét fröcsköli sugarát, majd az alkonyat vörösre festi a horizontot. Felhők felett szeretettel szárnyalok Feléd, az est sejtelmes fényeiben. Az ezüst holdsarló a tágas égbolton járja égi útját az éjszakában. Új fények ragyogják be a gyönyörű májust.
Szomorúfűz

Erdőn visz át az út. Nem zizeg már a lábam alatt a tavalyi avar, mert húsos fűszálak nőttek rá, és én csak lépegetek csendesen a május allelújás országában. Süt a nap, vidám üzeneteket kiáltanak egymásnak örökké legény kakukkok, és szólnak a búbos bankák is valahol a legelő szélén, hol új pásztorok és új nyájak ballagnak az öregek nyomán, be a májusba és ki a májusból.
Csupa békés zsongás az erdő.
Jó lenne itt maradni. Lefeküdni a galagonya virágos sátra alá, megmarkolni az időt, megállítani a felhőket, álmokat és éveket.
Megvárni az estét, amikor gyermekszavú kis harangok csilingelnek a bokrok alján, hol pettyes hátú katicabogarak a toronyőrök.
Amikor az alkony selymes árnyai magukhoz ölelik az erdőt, megrántják a kis bogarak a pókhálókötelet, és kling-klang megszólal a májusi erdők harangja: a gyöngyvirág.
Aztán megvárni még a holdat, mely nem hideg ilyenkor, és meglesni öreg titkokat, melyeket idehoz, de el is visz magával az örök menyasszony, a hűtlenül is hűséges, magát mátkacsókra kínáló, gerleszavú – május.
Fekete István



A fákhoz, a költőkhöz
részlet

Hosszú tél, munka, gond, betegség
úgy meglopta ezt a tavaszt,
hogy most elálmélkodva nézem
a hirtelen megjött vigaszt:
Te vagy, május ? Csakugyan itt vagy?
Hogy lettél kész ilyen hamar?
Néhány nap alatt mennyi szépség!
A vén föld milyen fiatal!


Mintha meggazdagodtam volna, 
úgy nézem a sok gyors csodát: 
orgona, hárs, alma, cseresznye, 
egyszerre nyitnak mind a fák; 
terraszomnál egy óriáslány 
ágaskodik a napba fel, 
egy fiatal jegenye, - játszom 
örvénylő leveleivel. 

Játszom fénylő, gyönge hajával, 
érzem élete friss husát, 
a zöld vér, amely benne lüktet, 
szinte a szivembe fut át; 
aztán lemegyek és megállok 
egy bokor előtt, fa alatt, 
és lombok és szirmok hüsébe 
temetem égő arcomat. 
 Szabó Lőrinc


Május

Május, május, te felhangolt orgona,
száz torokból színekkel felzengő zongora!
Fák-virágok nyílnak lányos-szép lelkeden,
szerelmes ifjú bárdok dalolnak verseken,
betöltöd illatoddal a buja kerteket,
május, ha te vagy, szebb nálad nem lehet.
Bimbózva bomlik szirmodon szerelem,
kacsintás szemekben igéző sejtelem.
Május, május, te virágos hajadon!
Csókok repülnek szeretni szabadon.
Léleknek szárnyai nőjenek,
cseppjei aranyos esődnek
öntözzék a földet, s örömét szívednek:
soha ne adj helyet benne a hidegnek...
Barnaby


Ide teszem az akácról az illatot...

 Ide teszem az akácról az illatot...
Illyés Gyula

 


Akácvirág

Láttál már akácvirágot,
érezted az illatát,
mikor ezer fa virágzott
széles szemhatáron át?

Selymes fényű napsütésben
millió méh döngicsél,
bárányfelhőket az égen,
lent illatot hord a szél.

Csak elámulsz ennyi szépség,
ennyi ajándék felett.
Varázslatos fent a kék ég,
s a természet mily remek!

Felékített vén akácok
közé bekukkant a nap,
Csodálja ott, amit látott,
s a szellőt, mi simogat.

Szépséges akácvirágom,
ahogy díszíted a fát,
benned ifjúságom látom,
s érzem mézes illatát!
Hegyi László


Virágzó akácerdő

Selymes virágillat
lengi körbe a házat,
virágzó akácfák,
pompázó varázslat...

A bódító, csüngő,
fehér virágfürtök,
értékes csodák,
apró tavaszi gyöngyök.

Gyermekkorom emléke,
kedvenc illata,
a fehérbe öltözött fák,
a tavasz színárnyalata.

Aprócska bogarak
édes bölcsője,
az egyszerű szépség
szerény hírvivője...

Még az ízvilág is
nagy tisztelője,
mert a virágerdő
méhek értékes legelője.

A természet kincse
illatával... békéjével.
Elvarázsolja az embert
a maga egyszerűségével...
Alkony

Vén akác

Vén akác fején ezer virággal,
harsog égre a szelíd dombtetőn,
nyújtózik a Nap felé sóváran,
mert élni vágyik fénylőn, mézelőn.

Törzse vastag, kérge ráncos, cserzett,
pár ága letört, lecsüng szárazon,
sebek, amit szélviharban szerzett,
viaskodott, hogy élve maradjon.

Kapaszkodik erős gyökerével,
hisz életét ő olcsón nem adja,
jön még tavasz éltető esővel,
kell méheknek a dús virágpora.

Szívós harca meghozza gyümölcsét,
virágait a Nap dédelgeti,
szorgos méhek csókolgatják kelyhét,
aranyló méz a nevét hirdeti.
 Pásztor Piroska

Hungarikum a magyar akácfa és kincset érő termése...

Május elején nyílik az akácfa virága,
jönnek a méhecskék a virágok illatára.
Kirajzott a kaptár minden dolgozója,
hiszen ők a kincset érő akácméz gyártói.

Sok kis virág nyitogatja kelyhét,
illatával vonzza a méhecskét és lepkét.
Rövidke életével mindenkinek hoz örömet,
az ember tudja, hogy itt a tavaszi kikelet.

A kissé erős szélben lehullott az akácfa virága,
de megmarad belőle kelyhének édes finomsága.
Fogyasszuk naponta a vitamindús akácmézet,
így gondoskodik egészségünkről a bőkezű természet.

Kégl Béla

Akácvirág

  



A nyár elején, a  hófehér, bódító illatú akácfa lombsátra alatt élmény megállni egy-egy perce és hallgatni a méhecskék és darazsak zümmögését.

Akác

Sivár vidék hűséges fája
          A menekülő porszemek
elé veti magát, megállva
          elfolyó barázdák felett.

Körötte a silány homok
          minden egy szellő-rezdülésre
omlik, változik, - ő konok
          haragvással markol a mélybe!

Dűlők végén áll, pásztorolva
          nyugtalan halmok nyájait,
s gyökereit összekulcsolva
          a sziknek, lenn, imádkozik.

A gerléket susogva hívja
          – ne maradjon néma a táj.
Lomblelkét virágfürtbe nyitja
          hogy édesebb legyen a nyár.

De tövissel karmol a szélnek,
          Szürcsölő ég arcába vág;
Rostjai közt a görcsök érnek,
          mint golyóban a robbanás.

Árok iszapját, mocsár könnyét
          millió ajkkal ízleli,
s a sót, miben a szik-göröngy ég,
          szikkadva mézzé érleli.

Ahova hullt, azt a világot
          összemarkolja odalent,
s széthulló rögökből virágot,
          értelmet és rendet teremt.
Váci Mihály

Akácvirág

Láttál már akácvirágot,
érezted az illatát,
mikor ezer fa virágzott
széles szemhatáron át?

Selymes fényű napsütésben
millió méh döngicsél,
bárányfelhőket az égen,
lent illatot hord a szél.

Csak elámulsz ennyi szépség,
ennyi ajándék felett.
Varázslatos fent a kék ég,
s a természet mily remek!

Felékített vén akácok
közé bekukkant a nap,
Csodálja ott, amit látott,
s a szellőt, mi simogat.

Szépséges akácvirágom,
ahogy díszíted a fát,
benned ifjúságom látom,
s érzem mézes illatát!
Hegyi László

Sír az erdő

Ne bántsátok az akácot,
hiszen a fa jó barát,
mértéke a természetnek,
mint aranynak a karát.
Dolgos méhek akácmézet
készítenek virágból,
ilyen finom csemegére
nem lelhetnek akárhol!

Sír az erdő, langyos szellő
simítja a levelét,
eddig el nem vitathatták
az akácfa szerepét!
E seb sajog! Hatalmasok
mézelőről vitáznak,
azt hirdetik - fejszét fenik -,
nincs helye az akácnak!

Több száz éve illatozik,
dolgát teszi csendesen
- ő a soros, nem őshonos -,
itt e tájon idegen.
Kell a hírnév! Ezt tudjuk rég,
a kapzsiság végtelen,
erdőirtás - hol ez, hol más -
nevet szerez névtelen.
Lupsánné Kovács Eta


Virágok virága

Virágok virága,
Akácfa virága,
Nekem mindig kedves,
Nekem mindig drága.
Borulj friss-fehéren
Az egész világra!

Szórd be illatoddal!
A sok magyar házat,
Honnan az örömet
Elúzte a bánat,
Hol már a tűrésben
Fáradt az alázat.

Nevesd tele hittel
Szomorú szívünket,
Hadd érezzük újra,
Hogy az élet lüktet...
S boldog magyarokká
Gyógyíts meg bennünket!
Gyökössy Endre







2024. április 29., hétfő

Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok...

Van egy nagy, mégis egészen hétköznapi titok. Mindenkinek része van benne, mindenki ismeri, de csak kevesen gondolnak rá. A legtöbb ember tudomásul veszi, csöppet sem csodálkozik rajta. Ez a titok az idő. Van naptár, van óra, hogy mérje, de ez mit se jelent, hiszen mindenki tudja, egy-egy óra néha örökkévalóságnak tűnhet, el is suhanhat, akár egy pillanat - attól függ, mit élünk meg abban az órában. Mert az idő élet. Az élet pedig a szívünkben lakik. Michael Ende



2024. április 28., vasárnap

A Tánc világnapja április 29....

 Az ünnepet 1982-ben az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének egy részlege, a Nemzetközi Táncbizottság hozta létre. Időpontját a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre születésnapjára, április 29.-ére tették.

A Nemzetközi táncnap céljai közé tartozik a tánc népszerűsítése az általános felfogásban, és hogy arra ösztönözzék a kormányokat, hogy minél nagyobb teret szenteljenek a táncnak az oktatási rendszerben az alapfokú oktatástól egészen az egyetemig.


A táncban a lélek mintegy megszabadul a rögtől, s látható ritmikában fejezi ki magát. A táncosnak testi produkciója tehát szimbolikus.
Hevesi Sándor

 


Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz.
Wayne Dyer

 


A táncosok keze



Te, a tárgyak lelkét magába záró,
Melyben egyesül szelíd s vad akarat,
Csak nehéz test, de mégis égbe szálló,
Mely táncra bírja az ernyedt ujjakat

S amint lehullt, a sok finom erezet
Az Ideált rejti már s újra áhít
S mozdul, hogy mozdítson újabb kezeket,
Mik őrzik az egek esszenciáit

És lám, mint egy ragyogó bálteremben -
Kéz a kézben - lengenek rendezetten
Titkos összhangjuk ütemére,

Majd a fáradtságtól lehullnak megint,
S az égből a Hold szelíden rátekint
A víg táncosok kézfejére.
Balázs Gyula



Köszöntő anyák napjára



Virágot és szeretetet hoztunk anyák napjára,
Kik életet és szívet adtak nekünk e világra.
Köszönet és hála, amit adni tudunk,
Felejteni őket sohasem fogunk.
"Édesanyám", ez a szó a legszebb talán,
Mit először mondunk Édesanyánk karján.

Köszönjük a szívet és az életet,
Mindent és azt, hogy fölneveltetek.
Egy életen át mondjuk "Édesanyám",
Te vagy az ki éjjel, nappal vigyáztál rám.
Szeretnénk ezt mind, mind megköszönni,
Elfáradt kezetek milliószor megcsókolni.

Köszönettel, hálával tartozunk nektek,
Kik az éjszakákat nappallá cseréltétek.
Anyák napján nektek mindent köszönünk,
Sokáig maradjatok még velünk.
Mint napsugár az életünket ragyogja át,
Velünk vagytok az élet viharán.

 Édesanyám te tanítottál meg járni, beszélni,
Minden este kiskezem imára kulcsolni.
Sok éjszakát őrködtél felettem,
Fáradhatatlan jóságodat köszönöm ezerszer.
Talán nem is tudjuk mind ezt megköszönni,
De szívből tudjuk őket mindezért szeretni.

Sokan vagyunk kiknek szíve elszorul,
Nem tudjuk köszönteni őket, felettük sír domborul.
Sohasem múlik el az a szeretet,
Mikor még együtt voltunk veletek.
Minden este, reggel hozzád szól imánk,
A Jóistent kérjük, helyettünk ő vigyázzon rád.

Gondolatban mindig velük vagyunk,
Csendben értük egy imát mondhatunk.
Sírjukra virágot és emlékezést viszünk,
Őket édesanyákat, sohasem felejtünk.
Köszönet és hála nektek mindenért,
a Jóisten áldása szálljon rátok mindezért.
Antóni Sándor


Anyának lenni


Anyának lenni a legszebb dolog,
szeretni, adni, míg a szív dobog,
csodákat tenni a gyermekedért,
feladni mindent a mosolyokért.
Anyának lenni ajándék nekem,
ez teszi áldottá az életem,
mert amit én érzek, nincs arra szó,
semmilyen kincshez ez nem fogható.
Anyának lenni egy szent küldetés,
erő kell hozzá, és nem is kevés,
szivárvány színű lesz így a világ,
kinyílik számunkra, mint a virág. Törő Zsóka



Kérdés

 Lehet-e jónak lenni egy rossz világban? Sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra, fácánra.
Koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki.
Kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba.
Békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni.
Tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban? Kálnay Adél



Szívem falára rajzoltalak

 „Adhat az Isten gyémántot, kincset palotát,
csak kétszer nem adhat édesanyát.
S ha majd látod gondtól megőszült fejét, térdelj le elé,
s csókkal halmozd el az ő áldott kezét.”



Egyszerű ember vagyok. Tele fájdalommal, örömmel – szavaim záporába, vagy csöndembe  hullva. Mondanám, de nincs már kinek – csak a némaságba suttogom: senki nem feledheti az anyai szeretet, az anyai kéz simogatását a szeretet pillanatait. Éjjel nappal Rád gondolok ma is. Vágyom ölelő karod, közelséged – arany szemed mosolyát, meleg kezeid simogatását.   Álmaimban mindig itt vagy velem. Lágyan simogatsz, megölelsz – lesimítod arcomról a könnyeket, a szomorúságot, s a fájdalmat. Köszönöm, hogy meggyújtottad életem lámpását – arany szemed mosolyával, könnyeivel, szerető öleléseddel. Aggódtál értem, féltettél. Boldog voltál – velem örültél, tanulmányaim, munkám sikereiben. Velem sírtál fájó pillanataimban. Tőled, Belőled merítettem erőt. A szereteted arany szálaival kötöttél magadhoz, én pedig szívem falára rajzoltalak ÖRÖKRE.

Álmaimban viaskodom, kereslek útjaimon, vissza-visszatérve az emlékekben. A gyermeki szeretetem mély pillanataiban, amikor szívemre hulló könnyeim – bús szememből – mint áradó patak kicsordulnak és sokszorozódnak az aranyló gyertyafényben. Te vagy a határtalan óceán. Hangom most belevész a végtelenbe emlékeim ködfátylán át. Bújnék Hozzád egy ölelésre.
Szívemben örökké élsz drága ÉDESANYÁM.
Szomorúfűz

2024. április 27., szombat

Anyák napja lesz


Nem sokára megint, Anyák napja lesz.
Bárcsak haza vinne léptem a temető helyett,
és átnyújthatnám, anyámnak azt a színes csokrot,
ami szemeimből kihullt könnyeket is hordoz.
Bárcsak még anyámnak suttoghatnám el,
mily fájó, ha a köszönésre már senki sem felel.
Ha zárt ajtók várnak, vagy ha cserélték a zárat,
mert már idegenek lakják a jó szülői házat.
Bárcsak olyan lenne minden, mint ahogyan régen,
mikor még gondtalan kisgyermekként éltem,
s mikor még anyám is ifjú volt, életerős, bátor,
aki megállta helyét bármikor és bárhol.
De nekem már soha-soha többé nem adatik meg,
hogy irányt változtatván hazamehessek,
és küszöbünket átlépve, felköszönthessem,
az Én, drága anyám, kit nagyon szerettem.
Maradt hát a temető. Nekem már odafut a léptem.
Ott lelem meg anyám vigasztalásképpen,
akkor is, ha eljön majd az édesanyák napja,
és akkor is, ha hiánya, szívem marcangolja. Kun Magdolna



Anyák napján



Május első vasárnapja, az édesanyáké. Az anyákat ünnepli a világ. Édesanyák, nagymamák a hajnali felkelő nap, hozzátok viszi ma el minden fényét. Ha az év többi napján nem jutott volna eszünkbe, vagy nem lett volna rá alkalom, ma elmondhatjuk nekik, hogy mennyire hálásak vagyunk azért, hogy életet adott nekünk. Az egyik legmegfelelőbb alkalom a mai, amikor elmondhatjuk, milyen jó, hogy van nekünk. Egy szál virággal oda állunk elé, és elmondhatjuk azt, hogy mennyire szeretjük. Tágra nyílt, könnyes szemünkben ott lakik a csoda, amit ő testesít meg az életünkben, mert annyit senki nem tesz értünk, mint az anyánk. Végig fut az agyunkban minden, amit ő jelent nekünk. Az a figyelmes szeretet, amivel mindig is szemmel tartott minket, mert szeme sarkából mindig is látott bennünket, talán még akkor is, amikor nem voltunk jelen. Sokkal többet tudott rólunk, mint azt mi gondoltuk volna. Szavak nélkül is jól értett minket. Ma, de az év minden napján is köszönettel tartozunk neki. Megköszönhetjük, amikor velünk örült, és ahogyan átélte azt is, ha szomorúak voltunk. Megköszönhetjük, a sok hétköznapi tettet, a gondoskodást. Érzések, ízek, illatok, mind-mind ott van elménkben. Köszönet minden apró simogatásért, azért, ahogy a kezünket fogta, ahogy ápolt, ha betegek voltunk, ahogy elsírta magát a meghitt pillanatokban, amikor ünnepeltünk, ahogy álmatlanul ült a sötétben, csak hogy nekünk békésebb, gyönyörűségesebb legyen az álmunk. Az anyaság meghatározhatatlan, körülírhatatlan fogalom, több, mint egy csoda. Olyan titok ez, amit ne akarjunk megfejteni, de éljük meg napról napra, percről percre. Édesanyának lenni hivatás, küldetés, adottság, kiváltság, lehetőség, és egyben óriási felelősség. Mindig örömet jelent, de sosem könnyű, hiszen anyának lenni onnantól, hogy egy pici gyermek felsír, egészen odáig, amíg majd a gyermekeink gyermekei is nagyra nőnek, más és más íze a szeretetnek, a gondoskodásnak. Milliónyi gyönyörű, de olykor azért embert próbáló, soha vissza nem térő pillanat. A mai napon gyereknek lenni újra, és az édesanyánkhoz, a nagymamához bújni kiváltképpen érdemes, hiszen minden anyának tudnia kell, hogy ahogyan mi is számíthattunk rá hosszú éveken keresztül, úgy ő is a magáénak tudhat minket mindaddig, amíg itt van közöttünk, és még akkor is, amikor már elment. Ilyenkor eltűnődünk, milyen jó, hogy itt van még velünk, és könnyes szemmel gondolunk arra, aki már elment. Megeshet, hogy mosolya már nem ér el hozzánk, de az ég alján, ahol a felhő rebben, azok is ott vannak, akik már nincsenek velünk, hiszen egy édesanya örök. Bárhol is van, tekintete beragyogja az életünket, most és mindörökké. 
Arany Gabriella

Mese egy rózsáról



Egy vastag könyvben, két lap között,
találtam egy lepréselt rózsát.
Ki tette oda, s vajon miért?
Jó lenne ismerni sorsát.
Gondolkodom, és megálmodom
a virághoz méltó kis mesét;
lehet, hogy így volt, lehet hogy nem,
de én valahogy így képzelem,
a rózsa édes-bús történetét.
Valaki adta - valakinek,
szeretettel, szerelemmel,
s emléknek, emlékeztetőnek
rejtették gondosan ide.
És megbújt a lapok között,
talán már hosszú ideje.
Égő szirmai megsápadtak,
már nem dédelget álmokat,
de őrzi mindazt, ami rég volt,
illata bűvölőn simogat.
Érzem, ez a rózsa üzenet volt;
valaki adta - valakinek
tudatni, hogy még összetartoznak,
és ezen semmi nem változtat.
Hiába múltak el az évek,
az idő nem játszik szerepet,
a távolság sem jelent akadályt.
Mert határtalan a szeretet.
Moretti Gemma



Az olyan helyekre vezető utakat...

 Az olyan helyekre vezető utakat, ahová érdemes eljutni, nem lehet lerövidíteni.
Helen Keller