Nem volt hiába semmi sem

Nem volt hiába semmi sem.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,

Acélkerék is megkopik,

Hogyha szüntelen csak forog.

Kopik, kopik, de fényesül,

Nem fogja be a rozsda sem,

Csiszolja minden mozdulat,

S forog, forog ezüstösen.

Igaz, kicsit fáradt vagyok,

Nem adnak ingyen semmit ám,

Voltak keserves napjaim,

És rengeteg dúlt éjszakám.

Amíg egy gyermek nagyra nő,

Bizony egyet-mást tenni kell,

Legalább így az életem

Nem múlt el csip-csup semmivel.

Ránézek nagy fiamra, és

Egyszerre oly üde vagyok,

Hogy a szemem harmatgyöngyös,

Hajnali rét gyanánt ragyog,

S leánykám, mint a Március,

Rügyekbe zárt kölyöktavasz…

Őt nézem és bimbókorom,

Újra fölöttem sugaraz.

Nem siratom tűnt éveim,

Hiszen az idő úgysem áll,

Csak aki meddőségekben élt,

Azé a vénség, rút halál.

Szánom az inyenc élvezőt,

Csömörnél mása nem marad,

Koldus, ki mit sem áldozott,

S nem gyűjtött mást, csak aranyat.

Igaz kicsit fáradt vagyok,

Nehéz a toll is néhanap,

De a lehalkult szívverés

Fiam szívén erőre kap,

Szépségem múlik – nem sírok,

Leánykám arcán tündököl,

Szinte sok is, e két gyerek,

Mily roppant kincset örököl.

Nem volt hiába semmi sem,

Bár néhanap békétlenül

Lázongtam, hisz’ nem tudtam én,

Hogy ürmöm mézzé édesül…

Sokat fizettem? Nem tudom,

Hiszen mindennek ára van…

Ezerszer újra kezdeném

Alázatosan, boldogan. 
Várnai Zseni