Költészet

Versek birodalma

Van, aki szerelmes hős dalnokként a lelkét kitárja,
s lángoló szívét kedvesének viszont remélve tálcán felkínálja.
Van, aki lágy pihe tollal írja a rímeket,
s megfog ezzel ezernyi hasonló lelkeket.
S van, aki tekervényes idegen szavakat zeng,
s mutatja, mily mestere a költészetnek odafent.
Van, aki tiszta sorokat ont fehér papírra,
mit érez legbelül, ily módon nyíltan mutatja.
Van, aki sejtelmesen körülírja, mit érez, mit gondol,
félszegen minden mondanivalót tolla megfontol.
Van, aki bátran kritizál múltat, egy jobb jövőt remélve,
lázong a mán, s szidja a hazug csalókat, s megkövezne.
Van, aki álmodozón, sejtelmesen fogalmaz meg álmokat,
s fentről aprónak lát súlyosnak látszó gondokat.
Van, aki szomorún festi le valaki hiányát,
így érzékelteti fájdalmas nagy magányát.
Van, aki humorosra váltja fel a témát,
üti el viccel, s szórja szóvirágát.
Van, aki aprólékosan csak rímeket farigcsál,
mindegy, miről szól a vers, gondot ebből nem csinál.
Van, aki színes képeket fest, mint valami festményt,
még sem szónokol, nem trilláz nagy cselekményt.
A költészet ezért csodás, és egy színes kavalkád,
olvasni élvezet, csak érezd ütemét, s zengő dallamát.
Takácsné Tóth Krisztina