Fekete István sírjánál

 

Sírhantjánál köszöntem meg
a sok órát, bűvös percet:
ködös őszi út varázsát,
álmos alkonyok parázsát...
Elballagott a vén idő,
s hazája ma a temető,
de ott, a TÜSKEVÁR felett
lelke a nádasban lebeg

Ha fecskét látok: "Ni a CSÍ!"
már csak így tudom mondani;
a róka VUK, a gólya KELE;
a 21 NAP bűvölete
minden tojásban benne él,
s ha halk léptekkel jő a tél,
fehérlik a TÉLI BEREK,
és TÍZ SZÁL GYERTYA megremeg.

Havas erdőn bagoly huhog:
HÚ repdes és sok társa ott;
ijedten fut CIN, az egér,
tavaszt vár életet remél,
Friss tavaszban TARKA a RÉT,
virágtól illatos a lég,
nyáron meg a folyó csobog:
fürge LUTRA vadászik ott.

És ősszel, ha a KÖD leszáll,
és a vadász is lesben áll,
ŐSZI VÁSÁRra jár a nép:
HARANGSZÓ csitítja szívét.
BADÁNYBAN, ha HAJNAL dereng
ifjú szívek szerelme zeng,
elém villan egy rég halott,
AGA, ki TESTAMENTUMot

hagyott végső szavaival,
mert az utolsó diadal
magyar vitéznek kedvezett.
Ott a sírjánál mindezek
futottak a lelkemen
s keserűn könnyes lett szemem,
de törültem a könnyeket,
mert KI így írt, az nem lehet
halott, bár a sírban pihen.
Mert él ma is könyveiben.

S úgy képzelem: a mennyben ő,
hol örök a vadászmező,
Isten kedves vadásza lett.
S követi őt amerre megy,
járása ott is csupa tánc,
hűséges kis társa: BOGÁNCS...
Magyari Csilla - Amerikában élő író és költő.