Ennél szebben nem lehet az olvasás örömét kifejezni.

Amikor olvasok 

Amikor olvasok, megáll világ.
– Nem repülnek felhők, nem futnak a fák.
Másik úton járok, fényről álmodom,
lelkem tarisznyáját telerámolom.
Igaz kincset gyűjtök, nem kacatokat,
képzeletem képes megélni azokat,
feldíszíti széppel, jóval gazdagon.
Amikor mesélek, majd tovább adom.

Amikor olvasok, mind életre kel,
s díszítem, a múltam emlékeivel.
Szereplőkre arcot, ruhát aggatok,
s aki csak szeretnék, azzá válhatok.
Én adom a hangot, s én értelmezem,
dallam virág nyílik, régi lemezen.
Újra élnek bennem az emlékeim,
régi álmok lesznek a vendégeim.

Amikor olvasok, én varázsolok,
s élővé változik száz halott dolog.
Lelkem tiszta filmje lassan lepereg,
ismerőssé válnak tárgyak, emberek.
A világban járok, ott, hol soha még,
lábam régen elfolyt, vén folyóba lép.
Hegyen, völgyön megyek, szállok hogyha kell,
földre húz a béklyóm, léggömböm emel.

Amikor olvasok, egész más vagyok,
nem bántanak gondok, lelkem kiragyog.
Félelmeim súlyát végleg lerakom,
angyalok figyelmét érzem magamon.
Minden megtörténhet, látom és hiszem,
új tapasztalatként magammal viszem,
és mikor a könyvem végül leteszem,
őrzi ezt a kincset emlékezetem.
Aranyosi Ervin