Mint száguldó vonat, mely kattog a sínen,
olyan sebesen rohan az idő,
még szememmel látok, és szívemmel érzek,
Még ugyanúgy vágyom, hogy hozzád simuljak,
de már nem érzem azt a lobogást,
amely az egész belsőmet átjárta:
ma már csak csendesen izzó parázs...
Még bőrömön érzem a cikázó napfényt,
de már a dértől hamvas a határ,
ma már csak egy kis melegre vágyom,
hisz már a dér is a fejemre szállt.
Most ne mondj semmit, csak ölelj magadhoz,
hisz tudom, hogy te is melegre vágysz,
bár megtört szívem csak annyit tud adni,
mint egy megfeslett, kopott kabát.
Meggyesi Éva
Kép: Internet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése