Halottainkra emlékezünk

 

Sírkerteknek mélyén hideg kövek állnak,
emlékeztetői egy letűnt világnak.
Hűlt helye azoknak, akik köztünk éltek,
akik boldogságot, s örömöt reméltek.

A lelkük útra kelt, csak a testük maradt,
másik síkra lépve, létük tovább haladt.
Bennünk hagytak űrt csak, sok kedves emléket,
mi pedig őrizzük a sok közös szépet!

Kőváros szívében, nincs ott, kit szerettünk,
ám nem él közöttünk, szegényebbek lettünk!
Hiánya fájdalom, érthetetlen, s kínzó,
amit nem enyhíthet sem idő, sem szép szó.

Mécsest, gyertyát gyújtunk, visszaemlékezünk,
felidézzük mennyi jót is tett ő velünk.
Megbocsájtjuk azt is, mivel olykor bántott,
visszasírunk most egy elveszett világot.

Hiszen tanítónk volt, része életünknek,
s lelke bennünk is él, innen el nem tűnhet!
Tanított szeretni, ahogy tellett tőle,
és ha megértettük, okultunk belőle.
Aranyosi Ervin