Szívhangok...

 

Gyermekkori álmok tengerén evezve,
Remény-gyöngyöt fűz, álmaiból szemezve.
Még csak kislány, oly ártatlan női lélek,
Bár kamasz lelke dúl-fúl, forrongva lázad,
A sarokba dobva a szülői törvényt,
S már nem kicsit érdektelen rongybabákat.

A polcon porosodik a társasjáték,
Hiányos darabokra hullott kártyavár.
A leánynapló kulcsa már nem nyit utat,
Lezárul egy szakasz, az élet lép tovább.
Kicsúcsosodik az ész, a mellkas dagad,
Az anyai szív közben sokszor megszakad.

Érző lélek, sok-sok rögös út már bejárt,
Porciózott sorsút, ö is anyává vált.
Visszaemlékezve fájó már gondolat,
A kiejtett szavak pecsétként izzanak.
Miszerint a szülői szó értéktelen,
Sőt, elavult, régimódi ős-karcolat.

Anyának lenni nehéz, de édes teher!
Mindig attól félni, vajon hol rontjuk el.
Igaz, nem az az anya, ki életet ad,
Hanem, ki lelkéből szövi álmaidat.
Vigyáz, óvva félt, s hányszor utadra terel,
Bár van, hogy ő is zsákutcában vesztegel.

Magzatból kislány, majd érett nő, végül nagymama.
Az élet őrzői, a család tartóoszlopa.
Anyák napja ünnep! Mind a két nemnek ünnepe.
Nyíljon a szív e nap, az életkapu hírnöke!
Fogd meg te is édesanyád kezét, míg teheted!
Ragyogjon s dobogjon újra együtt a szívetek!

Mondd e köszöntőt:

Rebegek - csacsogok - kérdeznék, ugye szabad?
Lehetnék a lelked törzsén szív alakú lombozat?
Vagy talán kúszó fénynyaláb? Én lennék a remény!
Gyermeked vagyok, nem csak egy múló gondolat,
S te édesanya, a nekem világot fedő csillagos boltozat.
Boldog Anyák napját!
Botos Ildikó