Beszélgetés

 

Beszélgetés

Játék után a pázsiton

Egymás mellett csendben leültünk.

Komoly szép nyári alkonyat

Kéklett és hallgatott körültünk.

És láttam jól: a szemeden

Bújó, nagy könnycseppek tolulnak.

És mondtad, hogy már nagy vagyok,

És mondtad, hogy az évek múlnak.

Hogy figyeljek s legyek okos,

Mert komolyan kell már beszélni.

És mondtad, hogy már nem lehet

sokáig így kettesben élni.

Ám én azt mondtam: De igen,

Én így akarok élni mindég.

S te megcsóváltad a fejed,

És azt mondtad, hogy nem lehet

Megbontani a dolgok rendjét.

És mondtad, hogy nem is lehet

Az életem mindig csak játék,

És hogy vár rám sok szép öröm

És vár sok szép szomorúság még.

Hogy el kell mennem messzire,

És magamnak kell oda mennem,

Kell állni tudnom egymagam,

És erősnek, férfinak lennem.

Kell látnom messzi tájakat,

Az Alpeseket és a tengert,

Országokat és népeket,

És kell ismernii sok-sok embert.

Várnak sokan rám, sokfelé,

És kell, hogy őket felkeressem,

És sok mindent mondjak nekik,

És mindüket nagyon szeressem.

Lesznek majd jók és rosszak is.

És engem is sok fog szeretni,

És mégis valamennyinél

tégedet kell jobban szeretni.

És sok-sok súlyos gondolat

fog a szívemben megszületni,

És félni tőlük nem szabad:

Gondolni kell mindnyájukat,

És mégis téged nem feledni.

A játékból így lesz komoly,

Így friss valóság minden álmom,

És át a tarka mindenen

tégedet így kell megtalálnom.

Ezt mondtad s még mondtál sokat,

És fáztak a szavaid bennem.

És mondtam, hogy nem akarom,

Hogy jobb nekem teveled lennem.

Ám te csak mondogattad egyre,

Hogy megnőnek a gyerekek.

De nem mertél szemembe nézni,

És a hangod is remegett.

Sík Sándor