Az Elmúlás Kertjében

Mama -Édesanyám emlékére

Anyák napja 2017 - Édesanyám emlékére

Ez lesz az első anyák napja nélküle, szívem mardossa a bánat, torkom a könnyek...  

 Épp karácsony ünnepére készültünk mikor váratlanul szenteste délutánján meghalt az édesanyám. Nagyon megviselt a távozása, borzasztó nehezem szedtem össze magam valamennyire. Most, hogy közeleg anyák napja ismét feltépődik a még be sem forrt seb...  

Egészen addig úgy éreztem hogy nagyon gazdag vagyok, ám nem pénzben, hanem lelkemben éreztem ezt a gazdagságot. Csaponganak a régi emlékeim, eszembe jut, hogy még kislányként  büszkén és boldogan dicsekedtem mindenkinek az én fiatal (még csak 24 éves) anyukámmal. Akkor még gyermekfejjel nem tudtam miért mosolyog mindenki egy cserfes kislányon...

Ezernyi kérdésem lett volna még és annyi  mindent szerettem volna elmondani még neki. Nem is tudom miért hittem, de mindig úgy gondoltam, hogy sokáig fog élni... ennyi jutott neki 74 év.  A halála által okozott megrázkódtatás és szomorúság olyan fájdalmat keltett bennem, amit azelőtt még soha nem éreztem. Életemben először éreztem meg, mit jelent a soha szó soha többé és ez nagyon-nagyon fáj.

Egész életen át családjáért dolgozva, csendesen élt, most a bánatot ránk hagyva, csendesen elment.

Talán édesapám szavaival tudnám legjobban elmondani milyen volt az ő szeretete - "Kivirágzott amikor jöttetek haza."

Édesanyám elvesztése mint egy árnyék kísér, velem marad a rögös napokban. Úgy érzem még mindig itt van, mert bennem él az emléke, szívet szorít és megölel. S most sírok, bár jól tudom Ő mindig itt van egy másik síkon és vigyázza a lépteimet s szeretete átszövi az álmaimat. 

Hiányzol nekem, Anya! Azt szeretném, hogy láthassalak és átölelhesselek, ahogyan te öleltél engem... 

Édesanyám emlékére

Édesanyám emlékszel
féltőn őrizted léptem'
Hol van az a kislány
kire egykoron vigyáztál?

Messze van már elhagyott
szívében szeretet lakozott
Kicsi leány kicsi leány,
szeressed az Édesanyád!

Ölelnélek féltenélek
ha tehetném szeretnélek
De velem vagy álmomban
tündökölsz a csillagokban.

Szomorúan felnézek az égre
s látlak fényes csillag képében,
Könnycsepp gördül arcomon,
lepereg az ajkamon.

Köszönöm hogy szerettél
s az Édesanyám te lettél
Örökre szívembe zártalak,
mely őriz mint a várfalak.
Horváth M. Zsuzsanna

Kései köszöntő

Köszöntenélek, s nem lehet.
Már fentről nézel vissza rám.
Ünnepelnék, együtt veled,
de nem vagy már itt, jó Anyám.
Emléked még szívemben él,
de karom többé el nem ér.
Sóhajom száll, mint lenge szél:
– Fogadd hálámat mindenért!

Te voltál létem angyala,
biztonság, fészek, szeretet.
Hozzám szólt lelked szép dala.
Hallgattam, s néztem szemedet.
Kincsként ölelted gyermeked,
s bár megváltozott a világ,
elvenni tőled nem lehet!
Mindig így fog gondolni rád!

Örökkön élő mosolyod,
álmomban még reám vetül.
Ott még arcodon hordozod,
s büszkén viseled legbelül.
Ám nappal már nem láthatom,
nem dédelget a két kezed.
Hiányod súlya fáj nagyon,
s gyógyír rá az emlékezet.
Aranyosi Ervin

Könnyem folyik...

Szomorúan rád gondolok,
nem vagy velem, felzokogok.
Szeretnélek köszönteni,
hozzád bújni, megölelni.

Simogatni fáradt kezed,
virágcsokrot adni neked.
Könnyem folyik, nem tehetem,
emlékképek élnek bennem.

Édesanya messze mentél,
hideg földben megpihentél.
Tested immár hantok alatt,
a szívem fáj majd megszakad.

Sírodra most rózsát teszek,
könnycsepp csillog, reá pereg.
Anyák napján tőlem kapod,
szeretlek, míg szívem dobog.
Horváth M. Zsuzsanna

Húsvéti legenda

Húsvéti legenda

Istenem, segíts,
a ,,Megváltó"meghalt a kereszten,
s én berekesztem bűneim karámba,
meggyónom a gyóntatónak,
oh nagy-nagy misszió kellene,
hogy kiirthassuk a nyomorúságot,
a bűnöket, a százszor-elvarázsolt lelkek
tudattalan bűneit bocsásd meg Krisztus.
juthassanak ők is Elédbe ,
hisz nem tudták mit cselekszenek.
Irgalmazz a közömbös lelkűeknek, akik
csak a saját hibájuk nem veszik észre,
sem hihetetlen múlását az időnek
magukon sem
és Irgalmazz a lelkeknek akik felfeszítették,
mert aki bűnt követ el nem tudja mit cselekszik.
Itt mindenki jó és igaz és hitvalló ahogy én, tudom
irgalmazz nekünk Jézusom.
Tudom az égnek Hercege vagy, Istennek
egyetlen fia, Aki a mennybe mentéI.
A bűntényt amit teremtményeid elkövettek,
bocsásd meg nekünk
és holtunk után adj nekünk édes nyugodalmat,
mert nagy a TE jóságod, s ezeket a bűntelen tiszta embereket
juttasd színed elébe Uram - Te vagy a Béke
és mi rosszal fizettünk neked, léhák gonoszok és
alattomosak voltunk, amikor lehettünk volna szentek is.
De Isten megbocsát tudjuk,
ezért futunk naponként a szent Szűz elébe, Aki
fiáért könyörgött az égbe.
Áldjon meg Titeket a magasságos Isten, s legyetek üdvözölve minden
akik itt ünnepeltek, s gondoljatok a szenvedőkre,
a vakokra és csecsemőkre, akik nem gyógyulhatnak soha többé,
s irgalmas lelketek megkönnyebbül, ha bűneitek bánják.
Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy ti is sokáig élhessetek
Isten szent ege alatt.
Adjon az Ég számotokra is könyörületet,
Ahogy ti adtatok ha valaki beteg lett közületek
és Isten nevében cselekedtetek mindent.
Isten áldása rajtatok és szegény hazánkon!
Ámen

Ihász-Kovács Éva

Húsvét csodája

Akkor megnyílik magától az ég,*

s egy pici csillag sétál szembe véled, 

szíved kitárva, álmélkodva nézed, 

ilyen csoda talán nem volt soha még!

Akkor megnyílik magától az ég,*

hirtelen csitulnak a böjti szelek, 

messzire szállnak a borús fellegek, 

a napkorong vörös, bíbor fényben ég.

Akkor megnyílik magától az ég,*

bűn, betegség, bánat messze elvonul, 

szeretet születik, kimondatlanul, 

eltűnik a fakó, fáradt szürkeség.

Akkor megnyílik magától az ég,*

aranyeső bomlik, elnémul a szó, 

fénylik minden ház, az asztal roskadó, 

ilyen csoda talán nem volt soha még:

tavasz van, gyönyörű! Újjászületés!

*Reményik Sándor: Kegyelem

Gősi Vali

Áldott, békés húsvétot kívánok!

Húsvét hajnalán

Húsvét hajnalán

Alig várták, hogy jöjjön a reggel,
s most bánatosan, illatos kenetekkel,
sírva sietnek a sír fele hárman,
epesztő, emésztő, roskasztó gyászban.
Ím ébred az élet és támad a nap már.
A madarak kara csak egy fénylõ sugarat vár
és csattog az ének, száll által a légen
fel, fel az ég felé ... Csak úgy, mint régen.
Jaj, az a régen! Ne fájna az emlék?
Mikor a Mester előttük ment még,
és ajkán az élet igéi fakadtak
a szomjazóknak, a fáradtaknak!
Volt-e valaha riasztóbb álom,
mint ez a három nap, ez a három:
mikor, aki folyvást csak életet mentett,
vad, gyilkos kezek fogják meg a Szentet,
viszik diadallal a főpap elébe,
rágalmat, gúnyt vágnak a tiszta szemébe
és suhog a korbács és csattog az ostor,
hol, aki megvédje, a hős, az apostol?
És az Atya hallgat? - Mély csend ül az égen
s most hajnallik újra: csakúgy ... úgy mint régen.

Hogy hurcolták! Mint egy gonosztevőt.
S még volt, aki gúnnyal nevette Őt,
amint a tövistől a vére kicsordul,
s úgy kell felemelni az utcai porbul.
Köpdösve, gyalázva a fára szegezték,
de Ő ugyanaz volt, ott is szeretett még,
ott fenn a kereszten, anyát és poroszlót:
könnyet hullajtót és gyilkos sebet osztót.
Ó, jaj, a halálig, mindig szeretett!
Viszik az illatozó kenetet,
és sírva sietnek a sír fele hárman,
nagypénteki gyásszal, húsvéti sugárban.

Hogy látnák szemükben keserű könnyekkel,
milyen csodálatos ez a reggel.
A pálmafák két szegélyén az útnak
súgva-búgva valami titkot tudnak.
virágok át harmatkönnyeken
már látják felragyogni fényesen
az élet napját, s azt hirdeti minden:
A sírban nincsen! A sírban nincsen!

Ők mégis mennek. Gyászolva, sírva.
Betekinteni egy üres sírba,
az angyal előtt döbbenve megállni:
feltámadott, élő Mesterre találni.

Húsvétkor ha nincs még húsvéti szíved,
a nagypéntekit vedd, vedd és vigyed
könnyesen, aggódón, búsan, amint van,
s keresd a Krisztust, keresd a sírban!
Nem, úgysem fogod megtalálni ottan.
Eléd fog állani feltámadottan.
Túrmezei Erzsébet

Húsvét reggelén

Zengjen ma hangos hálaének
A mindenség nagy Istenének!
Ünneplő lelkünk égbe szállva,
Olvadjon össze hő imába.
Ég, föld derüljön fel ragyogva:
Feltámadott! Feltámadott!

A szellő susogva hogy átmegy a tájon,
Könny csillog utána ezernyi fűszálon.
Érinti az erdőt, lombját az olajfa
Megrezgeti vígan, s bólintva lehajtja...
Áldott legyen a szó, mit a szellő mondott!
Zizegve beszélik egymásnak a lombok:
Feltámadott! Feltámadott!

De ah, amott, zöld selymén a rétnek,
Galileának özvegy női jőnek...
Kezükben balzsam, sok jó illatú,
Szemükben némán ott virraszt a bú...
- Te néma bánat, nyílt örömre változz!
Győzelmi dalként szállj az ég Urához
Feltámadott! Feltámadott!

Nézd, ott a sír, az Úr akarta, s ímhol
örökélet bölcsője lett a sírból...
Lehullt a kő: helyén az égbe látunk,
A sír üzen: halál, remélve várunk!
Szegezd nyilad bár az ember szívének,
Fülünkbe cseng mindig az angyalének:
Feltámadott! _Feltámadott!

Töröld le könnyed ember, nem vagy árva,
Út lett a sir egy szebb, dicsõbb hazába.
Csak légy erõs, csak légy szilárd a hitben,
Az út felén ne félj, nem hágy el az Isten.
Ha tán a bűn lett újra rajtad úrrá,
E mennyei varázsszó szüljön ujjá:
Feltámadott! Feltámadott!

Zengjen hát hangos hálaének
A mindenség nagy Istenének!
Ünneplő lelkünk égbe szállva
Olvadjon össze hő imába.
Ég, föld derüljön fel ragyogva,
A Golgotának szent halottja
Feltámadott! Feltámadott!
Balogh Miklós

Húsvét üzenete... ​

Húsvéti titok...

Szamárháton érkezett dicső békéje.
őszintén igaz, diadalmas alázat.
Mit akkor még Hozsanna köszöntött,
kétséggel keveredett hit, pálmaágak.

Az Úr nevében tanítani próbált,
ragaszkodó hitben rejlő, bizalom,
mert szívekben rejlik a valódi áldozat,
az igaz szeretet gyógyító hatalom.

Mély nyomot hagy az utolsó vacsora,
három kehely, áldás, búcsút rejtő jóslatok...
már tudta szenvedés és halál várja,
kit egy sötét órában mindenki elhagyott...

Megalázott, keresztre feszített élet,
mely emberért, bűnökért halt váltságul,
az áruló nem találja "megbánás helyét"
a "Vérmező" kínját temeti bizonyságul.

Szent sírt rejt a szikla ürege,
melyet körbeleng a Húsvéti titok,
mint egy sötétben lobbanó gyertyaláng,
legyőzve a bűnt, halált, mennybe jutott.

Újra megszólal Isten dicső igéje,
megtartó ereje, magasztos üzenete,
a természeti törvények fölött álló,
szívekben, hitben rejlő igézete...

Ige, mely Krisztus győzelmét hirdeti,
mely nem fér el, túljut a templomfalakon,
benned, bennem kell, hogy továbbéljen a hit,
a szeretet, ragaszkodás, hűség, bizalom...
 Alkony Zagyi Gáborné

Húsvét üzenete...

Szép napra virradtunk, kivirult a világ,
Húsvétot ünnepli a kertben a sok virág,
Jácintok, nárciszok, tulipánok sora,
Kibomló virága a fát is betakarja.
Megújult hát újra a gyönyörű természet,
A gólyák, a fecskék ismét visszatértek.

Ünneplünk, örömmel az égre mutatva,
Teremtőt dicsérünk, ki adott asztalunkra
Étket, s ahogy az írás mondja,
Hogy megváltsa bűneink, fiát is feláldozta!
Ki feltámadt e napon, ezzel biztosítva,
Gyarló ember bejuthasson a mennyországba!
Ha a szívéből szeretet sugárzik,
Ha bajt lát és tud, mindenkinek segít,
Ha szereti, tiszteli embertársait,
Ha nem a nagyobb koncért sunyít és lapít,
Ha hozzá az önzés fel nem ér,
Szívében örök tűz, a menny fénye ég!

Tudod, menny és pokol, mind benned van,
Hogy melyik győz, te döntöd el magadban,
Mert hidd el, a döntés egyedül tiéd,
A bírálatot elvégzi helyetted a lét
Lelki formája, ha elhagyod porhüvelyed,
S számvetésre késztet az örök szeretet.

Húsvét elhozza a megtisztulást neked,
Ha okos vagy, lelkedben ezt megfigyelheted,
Megújul a természet, elméd kitárul,
Az égi fény szívedben világít, s magától
Terelget a lelked téged a jó irányba,
Szeretné, hogy szemed a szépet és jót lássa!

Ha megérted Húsvét üzenetét, barátom,
Kitisztul elmédben a sok ákom-bákom,
Érthetővé válik a sok zagyva szöveg,
S a többi ember mosolyogva visszainteget,
Megnyugszik a lelked, örömmel nézel majd
A jövőbe, mely téged többé nem nyomaszt,
Hisz a szeretet hatalma Húsvét üzenete,
Osztogasd bőven, jusson majd belőle
Mindenkinek, ki szükségét látja,
Mert a baj okozója a szeretet hiánya!

Húsvét a szeretet, megújulás csodája,
Kívánom, terelgessen ebbe az irányba
Téged, ki olvasod ezen verssorokat,
Ne hagyd, hogy a rossz úrrá legyen rajtad!
Kívánok kedves családodnak s neked
Kellemes húsvéti ünnepeket!
Hegedűs Gábor

Bálint- Valentin napra szeretettel

 Nem kell Valentin nap!

Bármi történjen, én mindennap szeretlek.
Boldog az én szívem, hisz része életednek.
Rólad zeng dalokat, te veled sző álmot,
csak együtt képzel el jövőt, szép világot.

Egyetlen csoda vagy, kit szeretni kaptam,
veled vagyok teljes minden pillanatban.
Túlcsordul a lelkem, mert hozzám tartozol,
s mindennapjaimba száz örömöt hozol.

Nem kell Valentin nap! Én mindig csodállak!
Együtt írott percek szép dalokká válnak.
Minden ölelésben ott dobog a szívünk,
egymáshoz csiszoltan szép keretbe illünk.

Bár szavaink szállnak, elhagyva az ajkunk,
összeköt szép hitünk, ígéretünk, alkunk.
Élmények sorával díszítjük a létet,
napjaink tanúi gyönyörű emlékek.

Míg világ, a világ, veled leszek mindig,
utunkat szirommal rózsák telehintik.
Szívből jövő érzés festi lelkünk szépre,
szerelmünk szavait felírjuk az égre.
Aranyosi Ervin

Megőszült szerelem

Hajad feketéből már fehérré érett.
Ott bújnak szép vonásaid még arcodon.
A néhány kis szeplőt, mely hamvadra tévedt,
ajkaimmal lágyan halványra csókolom.

Ragyogó szemed mint a szelíd kék tenger,
s rajt` fényük sugara még most is csábító.
Oh, hogy szerettem én, - megőszült vénember -...
és szép lelked sem volt sohasem számító.

Kezednek bőrét a ráncok csak ékítik.
A kék erek rajta, mint hegy - völgy útjai,
melyeket simítok, remélem a sírig,
s mik boldogságom és örömöm kútjai.

Törékeny vállad, tested, hátad már hajlott,
lépteid ruganyát az élet elvette.
Hangodnak csilingje fátyolba sikamlott,
szívemet még így is te kelted életre.

Hálával tartozunk mindenért egymásnak.
Élünk, míg odafönn jóváhagyták létünk.
S mindaddig tisztelgünk urunk egyházának,
míg a végső harangszó megkondul értünk.
G. Szabó Éva

Február: a felemás hónap

 Február: a felemás hónap

fehér dércsipkések a fák

fagyos a föld, a hajnal didereg

szürke a horizont felettünk

a lélek is szürkeségben lebeg

a tél emlékei kísérnek

halottak még a kertek

szemünkben a remény lángjai gyúlnak

újuló dallamok szárnyalnak

a végtelen rónán át vándorolnak

a természet új dalra fakad

Bár hivatalosan téli hónapnak számít, de igazán – felemás hónap. Sem tél, sem tavasz – vagy mindkettő. Nagyon kevesen kedvelik, bár már hosszabbodnak a napok is. A levegő már kicsit enyhülő, napsugarak is láthatók, érezhetők és többször megjelenik az alkonyi nap is a horizonton. A hó már szutykos, a jég törik, a szelek is megjelennek. Jéghártyásak a vizek. Különleges színeket ad: már rozsdabarna a fű, az ágakon többféle színárnyalat rajzolódik ki. Míg a január puha, fehér fényeket ont, és szinte összefolyik a nappal az éjszakával. A zöld színárnyalatok kezdenek éledni, elsimulnak a tél ráncai, kezd duzzadni a tavaszi élet, rejtekéből elindul a remény, a tavasz eljövetele. Egyik napról a másikra megváltozik a körülöttünk ébredő világ.

Lassan kezd a tél enyhülni, bár a város még most is a téli arcát mutatja. A levegőben már minden ott lebeg, jelezve a tavasz közelgő ébredését.

A Nap fénye életre kel és már langyos érintéssel simogatja nem csak arcunkat, hanem bensőnket is.

A városszéli fenyves is tavaszodó illatokat ont, a ragyogó napfény a lombok között csillámlik, játszadozik. A simogató sugár a madarakat is dallamra indítja. Itt-ott víg csiviteléssel kergetőznek. Már később alkonyodik. A lemenő Nap olykor vörösre festi a horizontot, míg csendesen száll le az este.
Szomorúfűz

Február

Lehet, hogy a Tél uralma a világot még fogva tartja,
de odakint a kertek alján már ott lopakodik a Tavasz,
óvatos, könnyű lépte hóvirágot fakaszt.
Az utcán még szennyes hókupacok rogyadoznak mogorván,
de virágbontó, titkos küldetésben már magok és rügyek
várakoznak ugrásra készen.
Rigók dala visszhangzik éledő lelkemben,
kora reggel a remény üzenetét érzem
ázott, földszagú, sártócsás kertemben.
"Tarts ki! Elmúlik végre!"
Hálás vagyok érte!
Édes Istenem, ezt is túléltem!
Pálházi Éva

Február- szerethetőn...

Úgy érkezik az ember a világra,
mint, ki idegen, és sokszor talán úgyis,
üres szívvel távozik, pedig,
talán, ha próbálkozna,
ha folyton folyvást barátkozna
fűvel, fával, virággal,
és, ha még megszeretné
az előszörre utálatosnak tűnő ízeket,
az első látásra rútnak ítélt
csöppet sem bájos
varangyos békákat,
ha megbarátkozna
a számára ellenszenvessel,
ha nem csak a feltűnően
szerethetőt keresné,
ha meg is találná a sokszor
nagyon is elrejtett szépet,
ha energiát áldozna rá,
ha megszeretné azt,
ami szerethetetlen első látásra,
ha a barátságtalannal barátkozna,
akkor minden egyes győzelemmel
gazdagabb lenne olyannal,
ami kevesek számára juthat...
és, ha még megtalálná
a februárnak is
a nehezen látható szép oldalát,
ha nem csak szidná,
de neki baráti jobbot nyújtana,
ha vele megbékélne,
akkor az ember megláthatná,
hogy mennyi szép van benne,
hogy valójában
az a kis nyúlfarknyi apróság
nem is oly ijesztő,
hogy szerethető azért is,
mert az ablakán kitekintve
látható a közelgő tavasz,
mert a belőle született március,
nélküle nem is létezhetne.
.kaktusz

Február - télutó

Február - télutó

Szállingózik, hull a hó

Vastagodik a hótakaró

Hópelyheket fú a szél,

Vízfagyasztón itt a tél

Dideregnek a madarak

Jégcsipkések a kopár ágak

Jégvirág az ablaküvegen

Jeges felhők az égen

Még nincs vége a télnek, és bármeddig is tartson, nem örök.

A tél – remélve, az utolsót – kemény támadást indított. Havazás, hó, jég  – dermedt hideg, fölöttünk fagy, a vizeken jeges ár. Jegesek a reggelek, megfagynak, jéghártyába dermednek a nappali sugarak.

 A havon át szél zúg, kavarogva tűnik tova, a havat is összetorlasztva.

Most vastag hótakaró borít mindent. A hírekben halljuk: hófúvások, akadályok ország és világ szerte, de a téli sportok szerelmeseinek örömet nyújtva. Hósapkások az autók, a házak, a fák, a bokrok kesztyűt és vastag hópapucsot húztak, a lombtalan ágakon jégcsipkék díszelegnek. Vakít a hó, szinte számolhatóak a hópelyhek, most cidrizve örvénylenek a végtelenben, a februári hideg szélben kristálygyöngyökként libbenve. Az ablakon túl játszi hófüggönyt húz a sűrűn szárnyaló hópihe, fehérré varázsolva a tájat és az életünket is.

A hanyatló februári nap – ha mutatja magát - érdekessé varázsolja a horizontot.. Az éjszakai égbolton ezüst fényével csípősen bújik ki a hold.

Ez az időszak kicsit a szórakozásé, hiszen farsangi időszak van, de lelkünk mélyén már szárnyal a megújulás, az új kikelet, megolvasztva a jégüveget, a dermedtséget. Elhozva az újat, a természet ébredését.
Szomorúfűz

Február jeges szele

Dermesztő hideged
csontig hat február.
Hiába hiteget
a csábos napsugár.

Jég csillan a fényben,
sziporkázik a hó.
Sarki szél kezében
ostor leng... csattogó...

Korbácsolja testem
észak éles szele.
Nem véd meg most engem
ruhám több rétege.

Arcomba havat hord,
karmaival has'gat.
Úgy ül győzelmi tort,
fát, bokrokat szaggat.

Békülj meg február,
látod ajkam lila.
Ne legyek végre már
a fagyhalál fia!

Enyhüljék a kemény
orkánok ereje.
Kezdődjék új remény,
s olvadás ideje!

Csorduljék az eresz,
napsugár melegíts.
S hogyha nagyon szeretsz,
új tavaszba repíts!
Szuhanics Albert

Magyar kultúra napja

Január 22. napja 1989 óta a magyar kultúráé. 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Szatmárcsekén a kéziraton csak ennyi áll: Cseke, 1923. január 22 "a magyar nép zivataros századaiból" vett példákra épített költeménye Himnusz  kéziratát. A Himnusz 1903-ban vált törvényileg is a magyar nemzet himnuszává,melyet Erkel Ferenc 1844-ben zenésített meg.

Kölcsey Ferenc eredetileg hosszabb címet adott: Hymnus - A magyar nép zivataros századaiból  - mely vers nemzeti himnuszunkká, azaz egy közösség identitását kifejező énekké vált, s amelyet minden magyar ember elérzékenyülve és mélységes, szent áhítattal hallgat immár 165. éve. 

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Nem lett piros betűs ünnep,  de a legtöbb helyen, iskolában, könyvtárban, faluban, városban valamiképpen megemlékeznek Kölcseyről, a Himnuszról és a magyar kultúráról. 

Ezen a napon különböző rendezvények emlékeztetnek minket évezredes hagyományainkra, gyökereinkre, múltunkra. Talán ezen a napon sikerül felhívni a figyelmet azokra az értékekre, amelyeket az évszázadok alatt sikerült megőrizni. 

Január 22-e környékén nagyobb hangsúlyt kapnak a kulturális rendezvények.
Egy - egy program, esemény kapcsán sokan, sokféle módon próbálnak megmutatni, átadni valamit kulturális, művészeti életünk értékeiből.

A nemzet kultúrája nem lehet senkinek a személyes tulajdona, hanem közös tulajdon. Rontani, rombolni, pusztítani lehet, de építeni csak olyan állam képes, amelynek polgárai szabadon beszélik meg egymás között, hogy mit helyes és mit helytelen gondolniuk és cselekedniök, s a versmértéket nem a süket önkény, hanem az én hallásom szabja meg. Ahol az én, te, ő, mi, ti, ők rendje egyszerre, de nem egymás ellenében uralkodik.
Nádas Péter

Csak amikor a miénktől eltérő kultúrájú emberekkel találkozunk, akkor ébredünk rá, hogy milyenek is tulajdon szokásaink, vélekedésünk.
George Orwell

Századok fohásza
(A magyar kultúra napjára) Mottó: „Hozz rá víg esztendőt…!”

Mióta csak nemzetünk
Él a Kárpát-völgyben,
Majd háromszín’ új hitünk
Tartós reménységben,
Hungária, Magyarhon,
Kicsiny Magyarország
Osztozol egy szép dalon,
Mert önazonosság

Átszáll a határokon,
Hol magyar szív dobban,
Leng a zászló s torkokon
Híres Himnusz harsan.
Boldogasszony énekét
Mára túlszárnyalva,
Mint madár ég peremét
Könnyedén súrolva!...

Majd kétszáz év távlata
Gyertya- s csillagfényben,
Szatmár láng-vers-oszlopa
Isteni reményben
Születik egy hazafi
Kecses keze által,
Kinek neve Kölcsey…
Számot vet a múlttal…

A szabadság-szeretet
Rákócziban ébredt,
Róla szóló nóta lett
A legszebb ígéret,
Örökkévaló remélt
Bizalmat nyújtani,
S zengte hálaénekét,
Ki tudott aratni!

Kárpátok népében új
Nemzet-szív ha dobban,
Mint tavasszal napfény hull
Rügyre, s az kipattan:
Német helyett magyar dalt
Úgy vezényelt Erkel…
Haladd meg a múltadat,
Magyar! Rabság nem kell!

Negyvennyolc csillagfénye
E dallammal társult,
Bánk lázadó erénye
Zengte: vesszen a múlt!
Hulljon le minden béklyó
Egy nemzet kezéről,
Lengjen nemzeti zászló
Ne sasoktól fénylőn!...

Haydn-dallam szép lehet,
De magyar himnuszként
Énekeljünk csak Erkelt,
Jobb – sors – váró zenét!
Szálljon messze szárnyalón
Mint hűséges gólya,
Piros-fehér-zöld hitben,
Nemzet szószólója!...

Feltalálók, sportolók,
Kiket a lexikon
Lapjai, múlt századok
Jeleznek, mint ikon,
S jelenünk magyarjai,
Rég közös az utunk,
Együtt jobbat remélni
Hivatott Himnuszunk!
Csősz József

 

Petőfi Sándor

Aki boldogtalan nem volt, nem tudja megbecsülni boldogságát.

Petőfi Sándor

194 éve született nagy költőnk  Petőfi Sándor (Kiskőrös, 1822. december 31. vagy 1823. január 1. - Segesvár, 1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Közel ezer verset írt rövid élete alatt, ebből kb. nyolcszázötven maradt ránk

Íróink,költőink közül az ő életrajza a leginkább ismert.Alig van költő, akinek élete annyira egyeznék költészetével, mint Petőfié, aki folyton a maga életét alakította át költészetté.
.

Jelentősége egyedülálló a magyar irodalom történetében.
A halála utáni több mint fél évszázadban, egészen a Nyugat első nemzedékének megjelenéséig, hatása egyeduralkodó volt a magyar irodalomban

Magyar vagyok

Magyar vagyok. Legszebb ország hazám

Az öt világrész nagy terűletén.

Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,

Ahány a szépség gazdag kebelén.

Van rajta bérc, amely tekintetet vét

A Kaszpi-tenger habjain is túl,

És rónasága, mintha a föld végét

Keresné, olyan messze-messze nyúl.

Magyar vagyok. Természetem komoly,

Mint hegedűink első hangjai;

Ajkamra fel-felröppen a mosoly,

De nevetésem ritkán hallani.

Ha az öröm legjobban festi képem:

Magas kedvemben sírva fakadok;

De arcom víg a bánat idejében,

Mert nem akarom, hogy sajnáljatok.

Magyar vagyok. Büszkén tekintek át

A multnak tengerén, ahol szemem

Egekbe nyúló kősziklákat lát,

Nagy tetteidet, bajnok nemzetem.

Európa színpadán mi is játszottunk,

S mienk nem volt a legkisebb szerep;

Ugy rettegé a föld kirántott kardunk,

Mint a villámot éjjel a gyerek.

Magyar vagyok. Mi mostan a magyar?

Holt dicsőség halvány kisértete;

Föl-föltünik s lebúvik nagy hamar

– Ha vert az óra – odva mélyibe.

Hogy hallgatunk! a második szomszédig

Alig hogy küldjük életünk neszét.

S saját testvérink, kik reánk készítik

A gyász s gyalázat fekete mezét.

Magyar vagyok. S arcom szégyenben ég,

Szégyenlenem kell, hogy magyar vagyok!

Itt minálunk nem is hajnallik még,

Holott máshol már a nap úgy ragyog.

De semmi kincsért s hírért a világon

El nem hagynám én szűlőföldemet,

Mert szeretem, hőn szeretem, imádom

Gyalázatában is nemzetemet!

Pest, 1847. február.

Az összes rea

Reszker a bokor, mert...

Reszket a bokor, mert
Madárka szállott rá.
Reszket a lelkem, mert
Eszembe jutottál,
Eszembe jutottál,
Kicsiny kis leányka,
Te a nagy világnak
Legnagyobb gyémántja!

Teli van a Duna,
Tán még ki is szalad.
Szivemben is alig
Fér meg az indulat.
Szeretsz, rózsaszálam?
Én ugyan szeretlek,
Apád-anyád nálam
Jobban nem szerethet.

Mikor együtt voltunk,
Tudom, hogy szerettél.
Akkor meleg nyár volt,
Most tél van, hideg tél.
Hogyha már nem szeretsz,
Az isten áldjon meg,
De ha még szeretsz, úgy
Ezerszer áldjon meg!
Pest, 1846. november 20. után 

Jövendölés

Mondád, anyám, hogy álmainkat

Éjente festi égi kéz;

Az álom ablak, melyen által

Lelkünk szeme jövőbe néz.

Anyám, álmodtam én is egyet,

Nem fejtenéd meg, mit jelent?

Szárnyim növének, s átröpültem

A levegőt, a végtelent."

'Fiacskám, lelkem drága napja,

Napomnak fénye! örvendezz;

Hosszúra nyújtja élted isten,

Álmodnak boldog titka ez.' -

És nőtt a gyermek, lángra lobbant

Meleg keblén az ifjúkor,

S a dal malasztos enyh a szívnek,

Midőn hullámzó vére forr.

Lantot ragadt az ifjú karja,

Lantjának adta érzetét,

S dalszárnyon a lángérzemények

Madárként szálltak szerteszét.

Égig röpült a bűvös ének,

Lehozta a hír csillagát,

És a költőnek, sugarából

Font homlokára koronát.

De méreg a dal édes méze;

S mit a költő a lantnak ad,

Szívének mindenik virága,

Éltéből egy-egy drága nap.

Pokollá lett az érzelemláng,

És ő a lángban martalék;

A földön őt az életfának

Csak egy kis ága tartja még.

Ott fekszik ő halálos ágyon,

Sok szenvedésnek gyermeke,

S hallá, mit a szülő bús ajka

Kínjának hangján rebege:

'Halál, ne vidd el őt karomból,

Ne vidd korán el a fiút;

Soká ígérte őt éltetni

Az ég... vagy álmunk is hazud?...'

"Anyám, az álmok nem hazudnak;

Takarjon bár a szemfödél:

Dicső neve költő-fiadnak.

Anyám, soká, örökkön él.

Ujonnan visszajött a régi baj... 

Ujonnan visszajött a régi baj,
Amely a másvilágnak követe,
S hozzám így szól: szedd össze magadat,
El fogsz utazni a föld mélyibe. -
Erőm fut, mint a gyáva hadsereg,
Itt hágy magamra, gyöngén, egyedűl,
És vérem, a vég-búcsuzásra tán,
Elhagyván arcomat, szivembe gyűl.

Mit tétovázol úgy, halál, miért
Meg nem halok? vagy mért vagyok beteg?
Félsz hozzám nyúlni, te hatalmas úr?
Vagy csak ijesztesz?... meg nem ijedek.
Ki az élettel, mint én, szembeszállt,
Az bátoran néz a halál szemébe!
Az élet rövid béke s hosszu harc
És a halál rövid harc s hosszu béke.

De még kár lenne érettem talán.
Oh keblemben még annyi dal szunyad,
Egész egy erdő magva, mely ha felnő,
Sok fáradt útasnak hüs árnyat ad.
S eddig csak írtam, hol van még a tett?
Piros betűk az ünnep napjai,
S így életemnek nincs még ünnepe,
Hogy az legyen, vérem kell ontani!

Megérem-e ezt én? vagy mielőtt
Rivalgó zaj közt harci paripára
Pattanhatnék föl: tán szép csendesen
Ráfektetnek majd szent Mihály lovára?
Ha meg kell halnom, hogyha most halok meg,
Jőj el sietve, kedves kikelet,
Jőj el hamar, hadd láss még egyszer engem,
Hogy lássalak még egyszer tégedet.

Kettőztesd meg lépésid, szép tavasz,
A déli tájról gyorsan jőj elő:
Ha már az élet oly borús vala,
Legyen halálom napján jó idő.
Jőj, drága vendég, s hozz virágokat,
- A föld most olyan rideg puszta rom -
Ha már virágtalan volt életem,
Legyen virágos legalább sirom!
Pest, 1847. március 1.