Február: a felemás hónap

 Február: a felemás hónap

fehér dércsipkések a fák

fagyos a föld, a hajnal didereg

szürke a horizont felettünk

a lélek is szürkeségben lebeg

a tél emlékei kísérnek

halottak még a kertek

szemünkben a remény lángjai gyúlnak

újuló dallamok szárnyalnak

a végtelen rónán át vándorolnak

a természet új dalra fakad

Bár hivatalosan téli hónapnak számít, de igazán – felemás hónap. Sem tél, sem tavasz – vagy mindkettő. Nagyon kevesen kedvelik, bár már hosszabbodnak a napok is. A levegő már kicsit enyhülő, napsugarak is láthatók, érezhetők és többször megjelenik az alkonyi nap is a horizonton. A hó már szutykos, a jég törik, a szelek is megjelennek. Jéghártyásak a vizek. Különleges színeket ad: már rozsdabarna a fű, az ágakon többféle színárnyalat rajzolódik ki. Míg a január puha, fehér fényeket ont, és szinte összefolyik a nappal az éjszakával. A zöld színárnyalatok kezdenek éledni, elsimulnak a tél ráncai, kezd duzzadni a tavaszi élet, rejtekéből elindul a remény, a tavasz eljövetele. Egyik napról a másikra megváltozik a körülöttünk ébredő világ.

Lassan kezd a tél enyhülni, bár a város még most is a téli arcát mutatja. A levegőben már minden ott lebeg, jelezve a tavasz közelgő ébredését.

A Nap fénye életre kel és már langyos érintéssel simogatja nem csak arcunkat, hanem bensőnket is.

A városszéli fenyves is tavaszodó illatokat ont, a ragyogó napfény a lombok között csillámlik, játszadozik. A simogató sugár a madarakat is dallamra indítja. Itt-ott víg csiviteléssel kergetőznek. Már később alkonyodik. A lemenő Nap olykor vörösre festi a horizontot, míg csendesen száll le az este.
Szomorúfűz

Február

Lehet, hogy a Tél uralma a világot még fogva tartja,
de odakint a kertek alján már ott lopakodik a Tavasz,
óvatos, könnyű lépte hóvirágot fakaszt.
Az utcán még szennyes hókupacok rogyadoznak mogorván,
de virágbontó, titkos küldetésben már magok és rügyek
várakoznak ugrásra készen.
Rigók dala visszhangzik éledő lelkemben,
kora reggel a remény üzenetét érzem
ázott, földszagú, sártócsás kertemben.
"Tarts ki! Elmúlik végre!"
Hálás vagyok érte!
Édes Istenem, ezt is túléltem!
Pálházi Éva

Február- szerethetőn...

Úgy érkezik az ember a világra,
mint, ki idegen, és sokszor talán úgyis,
üres szívvel távozik, pedig,
talán, ha próbálkozna,
ha folyton folyvást barátkozna
fűvel, fával, virággal,
és, ha még megszeretné
az előszörre utálatosnak tűnő ízeket,
az első látásra rútnak ítélt
csöppet sem bájos
varangyos békákat,
ha megbarátkozna
a számára ellenszenvessel,
ha nem csak a feltűnően
szerethetőt keresné,
ha meg is találná a sokszor
nagyon is elrejtett szépet,
ha energiát áldozna rá,
ha megszeretné azt,
ami szerethetetlen első látásra,
ha a barátságtalannal barátkozna,
akkor minden egyes győzelemmel
gazdagabb lenne olyannal,
ami kevesek számára juthat...
és, ha még megtalálná
a februárnak is
a nehezen látható szép oldalát,
ha nem csak szidná,
de neki baráti jobbot nyújtana,
ha vele megbékélne,
akkor az ember megláthatná,
hogy mennyi szép van benne,
hogy valójában
az a kis nyúlfarknyi apróság
nem is oly ijesztő,
hogy szerethető azért is,
mert az ablakán kitekintve
látható a közelgő tavasz,
mert a belőle született március,
nélküle nem is létezhetne.
.kaktusz