Megkövetem a sorsomat

kiterítetted...

kiterítetted már az életed
lábad előtt hever a lelked
érzések és hitek
fekszenek porban és sárban
és Te újra meghalsz
minden kis vágyban
benne vagy minden
hibádban
és rádtalálnak
rajtad gázolnak át
a büszkék
a fennköltek
nem hajtják fejüket
a földnek
nem néznek
nem látnak
rohannak
taposnak csak
mit számít
kin gázolnak keresztül
nem érdekes
kin tipornak át
csak haladni
menni előre
nem kell
hogy jobb legyen
csak több legyen
egyre több
nevetséges
hogy őszinte vagy
ostoba
hogy magad leteríted
és szőnyeg-lelked
még fel sem sikolt
amikor gyűlik rajta
a folt
beleragad a szégyen
egy sem a Tiéd volt
de mind a Tiéd lett
koszos lesz
foszlik
ártatlanúl őszinte hited
most aztán
vagy elhiszed
hogy mégis így kell
csak így lehet
vagy elviszed
feltekered lelked
és elrejted mindenki elől
hogy többé
ne találjon rá senki
megmaradt tisztaságát
így akarod megőrizni
nem
hagyd inkább itt
hagyd heverni
mert a legtisztább
úgy lehet a lélek
ha a mocskot összegyűjti
és ragyogni kezd
a tiszta hit
és szeretet fehér fénye
mindent megvált
és megőriz
mindörökre
Komáromi János

Megkövetem a sorsomat

A sorstól kérni, ha lehet,
én most eléje térdelek,
ha álnokul, önzőn, szertelen'
uralkodott is létemen,
mint a pénzen vett szerető,
ha túl kevés a drágakő.
Eléje tárom lelkemet,
egész fájdalmas létemet -
szerelmet, halált, könnyeket -
kiterítem, mint szőnyeget.

Mi voltam, mindent leteszek,
megköszönöm az éveket,
a könnytől fényesülteket,
s ha fogvacogva kérhetek:
sötétség helyett fényeket,
napfényt, szivárványt, kék eget,
igaz szerelmet, édeset,
gyermekmosolytól fényeset
pőre lelkemért bőven adj! -
így követem meg sorsomat...

Ölelés kéne, hit, remény,
tisztán világló égi fény,
hol ezernyi csillag integet,
és egyik majdan én legyek,
ki átszelem a végtelent,
s felhőkre írva üzenek:
ennyit tehettem, Emberek,
csillaggá égtem értetek,
s hogy könnyű legyen léptetek,
kiterítettem lelkemet.
Gősi Vali
Komáromi János: kiterítetted című versének ihletésére