Emlék és fájdalom...

Hívő és nem hívő ember felkeresi szeretteit a temetőben, ahol virággal és gyertyagyújtással adózik emlékének. Ilyenkor felszakadnak a régi és még alig gyógyuló sebek. Mindenki szembesül elvesztett szerettei emlékével, szívünk megtelik mély, tompa fájdalommal.
Virágok a sírokon, szelíden hunyorgó mécsesek pislákolnak a temetőkben, s alkonyatkor varázsosan nyugodttá, csendessé teszik a sírkerteket. Emlékezünk. Ez az egy-két nap, ez a hét az ima és az elhunytak emlékének időszaka. A múltat nem feledhetjük – ez a visszatekintés és a jövő parancsa.

Az ünneplés és a gyász napjai ezek, amikor a néma könnyektől a hangos zokogásig utat törhet magának az emlékezés, a fájdalom. A novemberi hideg csendben mintha csak megelevenednének Ady Endre fájóan szép sorai:

Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk --
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...

November 1.

Száll a füst, kicsinyke tüzek égnek,
Ma tűnik csak a temető szépnek.
E napon, mikor árvák odalépnek,
Hol szüleiktől búcsúztak el végleg.

Mikor anyák szíve egy hatalmasat roppan,
Mert kicsikéjük szíve már sohasem dobban.
Testvérek, rokonok, régi cimborák,
Hozzátok is eljött oly sok jó barát.

"Bárcsak itt lennél!" - Hangzik fel ezer szájból,
Gyötrő fájdalom tör ki a némaságból.
Sok boldog lélek, mely ki tudja, merre jár,
Odatérő embert mindig örömmel vár.

Ők tudják csak a titkot: mit ér a halál,
És hogy a sok elhunyt egyszer hazatalál.
Sóhajok ezrei jutnak el a mennybe,
Repítik imáinkat a fellegekbe.

S ti, kik elmentetek, örökké velünk lesztek,
Mert szívünk zegzugaiban soha el nem vesztek.
Álmainkba jöttök, mi boldog könnyek közt ébredünk,
Mert tudjuk, ti mindig itt vagytok és lesztek is velünk.
Paula S. Tizzis

Emlékezünk

 

Minden csupa-csupa hófehér virág,
s mintha mécsesből állna az egész világ,
lobogva világít a sok-sok gyertya,
elment lelkek szeretetének lángja.
Szülő, nagyszülő, gyermek, testvér,
lelkük most hozzánk visszatér,
körülállják mind az emlékező lángot,
itt vannak, látják ők a sok virágot.
Gyertyafüst száll őszülő hajunkba,
akár nagyszüleink keze, simogatva,
lecseppenő viasz mintha könnyük lenne,
összes fájdalmuk, szeretetük belerejtve.
Lelkük a miénkkel ismét összeér,
régi szép emlékeket velünk újraél.
Merengünk fájón, lelkünkből száll sóhaj,
imát mondunk értük alázatos szóval,
emlékezünk, legördülnek könnyeink,
hiányoztok nagyon, elment szeretteink!
Pásztor Piroska

Emlék és fájdalom...
 

Életemben sok ember volt kit szerettem!
...egyre többet elvesztettem!
...s lásd milyen az élet, mindig azt,
ki szívembe vésett sok-sok szép emléket.
Kiktől szeretetet kaptam,
igazán azt soha vissza nem adtam.
Ők odamentek, hol a lelkek rózsaágyon pihenhetnek.
Szívük már nem érez, az enyémben fájdalom!
Ők könnyen lebegnek, én járok ólomlábakon.
Keresem őket földön, égen, viharban és napsütésben...
...hátha visszanéznek!
...és megáll előttem utolsó szóra egy lélek.
Hiába! A sors bosszantó iróniája,
Nekem az emlékek és a fájdalom maradt.
Örökségül kaptam a kínokat!
...de! ... van egy nap az évben,
mikor minden lélek sorba áll szépen,
emlékük hozzánk visszatér,
mintha mosoly futna át szájuk szegletében,
megnyugvást is látok két szemében...
Enyémben könnyek! ... szám sarka is görbül...
Hiába süt a nap, lelkem feketében.
...pedig gyertyafényben tündökölnek a házak,
Sírjukra virágot is viszünk párat.
...talán szól is értük egy szép bús dal,
s mindez nem feledteti,
hogy nem tudom őket megérinteni!
Vállát átölelni, kezét simogatni,
Ráncos két szemére búcsú csókot adni.
Marad a szép emlék szívem kamrájában,
virágom a sírján mintha lelkem adnám...
...s az egyetlen vigasz, hogy találkozunk egyszer...
Majd az égi hárfák nekünk zenélnek,
mikor üzennek értem, hogy véget ért az élet!
Deákné Ibolya Anna

Halottak ünnepén
 

A sírkertekben,
enyészet-illatú csendben,
a halottak gyászos ünnepén,
keresztek, fejfák tövében
feldereng a gyertyafény.
Mécsesek lángja lobog a szélben,
fenyőkoszorúk, friss virágok illata leng.
A fejfákon nevek, számok, képek
a nyugvóra emlékeztetnek.
Akik itt nyugszanak, kortalanok,
számukra megállt az idő.
Holtak városa a temető.
Elenyésznek a drága testek,
de a lelkek felettünk lebegnek.
Szívünk megtelik áhítattal,
beszélünk csendben halottainkkal.
Velünk maradtál, amíg élünk,
meghívunk álmunkban -
légy vendégünk!
Mesélj nekünk a halálról,
a békét adó túlvilágról,
ahol elmúlik szenvedésünk.
Megsemmisülünk?
Vagy újjászületve tovább élünk?
Egy más időben, más alakban,
igaz-e, hogy lelkünk halhatatlan?
Vigyázz reánk, ha teheted,
hisz nem halhat meg a szeretet!
Munkára, örömre születtél,
sírodban végre megpihentél.
Elfáradtál, ahogy mi is -
az életünk rövid.
Porból vétettünk, porrá válunk,
talán még egymásra találunk,
törvényt követ a halálunk.
A sírkertben csend...
várunk - várunk.
Tóth Sarolta   

Akik már nincsenek - Halottak napja 2011.
 

Az ősz minden levélkönnyét elhullatta,
kopáran állnak már a büszke fák,
sírok közt ködöt görget a hajnal,
de egyre több hanton fehérlik virág.
Október vége búsongó, könnyes évad,
ilyenkor itt érezzük kedves holtjainkat,
idézve mindent, mi már a múlt
- szerelmet mi csúful sírba hullt,
szülőt, ki megtett mindent értünk,
gyermeket, kiért megszakadt szívünk,
nagynénit, testvért, és barátot
- mindenkiért egy-egy szál virágot
most képzeletben én elültetek
(jó lenne itt a földön együtt lenni
- újra Veletek)
Ősz dereka fájdalommal teljes,
elsiratunk mindenkit, ki kedves
s már az égi mezőket tapossa
- az emlékezet mégis visszahozza:
egy pillanatra itt érezzük újra

- míg gyertyáinkat a jeges szél fújja...
Havas Éva

Gyertyát gyújtok

Bársonypuhán átölel az este.
Sírkertekben ezernyi gyertya ég
lángujjaival az égre festve
kedves halottak kósza emlékét.

Parányi lángjuk tánca elvakít,
árnyékok írnak titkokat közénk,
s édes-bús emlékhálót felszakít
a bánatpók, majd újat fon körénk...

Dús virágillat tölti be tüdőm,
az emlékezés szent virágai...
borús álmainkat messze űzőn
tündökölnek színpompás szirmai.

Egy-egy gyertyát gyújtok mindenkiért,
akiket a sors már távolra vitt,
de apám sírhantján leteszem még,
nézd, kedvenc hófehér virágait.

Titkon szívemre csendes béke száll,
amint sírjánál lehajtom fejem.
Nem ragadta el végleg a halál,
hisz bennem él, míg ráemlékezem.
Harcos Katalin

Halottak napjára...
 

Emlékezz ma mindenkire, kiket szerettél, s már nincsenek,
De azokra is gondolj, kik itt vannak még veled.
Gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt,
Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.

Lobogjon a gyertya, a harcban elhunyt lelkekért,
Kik meghaltak az én s te létedért,
Kik családjukat vesztették el, kik egyedül maradtak,
Kik értem, érted s értünk mindent feladtak.

Végül emlékezz azokra, kik nem lehetnek már veled,
S egy perc erejéig, csendben hajtsd le a fejed,
Majd gyújts gyertyát az elhunytnak, s az élőnek egyaránt,
Hadd lobogjon mindenkiért egy aprócska gyertya láng.
Bojtor Zsuzsanna

Mindenkiért egy-egy gyertya égjen! Kattints a kinkre
itt tudsz gyertyát gyújtani drága szeretteidért.

http://www.net-family.net/gyertya.php