Szilveszter

Pilinszky János, a modern embert megszólítani képes költő 1961-ben írta az esztendő utolsó órájáról a következőket:
„Szilveszterkor lépjük át az új év küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya. A szilveszteri "hangulat" nagyon is összetett valami, s kivált az a hívő számára. Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri "tizenkettő".
Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk. Szilveszterre azt is mondhatnánk, hogy magának az Időnek ünnepe, magának a titokzatos földi Időnek a megszentelése. Épp ezért sokszor az az érzésem, hogy rosszul ünnepeljük. Tulajdonképp csendben, szinte hallgatózva kellene fogadnunk, mint valaki a hóesés kezdetét lesi, vagy a csillagok neszére figyel, vagy mint a gazda, ki az éjszaka csendjéből a vetés növését szeretné kihallgatni.
A Szilveszter mégis a féktelen, a karneváli öröm órája lett, s mintha e mögött az öröm mögött még ma is valamiféle pogány szív dobogna. Nem csoda aztán, ha újév napja sokak számára a kijózanodás szürke szomorúságával egyenlő. Pedig gyönyörű alkalom az igaz derű s tegyük hozzá: a földi öröm számára. Mert valóban az: "földönjáró" ünnep, s ezt a "földi mosolyt" nem is szabad megtagadnunk tőle.
Tizenkét óra van. Az éjszakában most fejezte be körforgását a Föld, s most kezd egy újabb égi kör írásába. Fejünk fölött, mint forgó kristálytömb, a csillagos egyetem. De a mi szívünk e pillanatban egyedül Övé, e csodálatos mozgás, múlás és érkezés Uráé. S ezt ne feledjük el a legharsányabb szilveszteri zsivajban se: véghetetlen csendben és szelíden Isten most hajtja át csillagnyájait az ó-esztendőből az új-esztendő mezőire.”

Amikor majd elérkezik a 2011.év utolsó napja és éjfélt üt az óra: tizenkét óra van. Az éjszakában most fejezte be körforgását a Föld, s most kezd egy újabb égi kör írásába. Ha nem is tudjuk ilyen szépen, ilyen költőien kifejezni magunkat, de érezzük, hogy a Pilinszky János által megfogalmazott gondolatokkal jöttünk el mi is az esztendő utolsó napjára és várjuk az estét.
Szilveszterkor lépjük át az újév küszöbét, s az elmúlás szomorúságán átragyog az újrakezdés mosolya. A szilveszteri "hangulat" nagyon is összetett valami… Lelkünkben ott van a szilveszteri összetett hangulat; a mulandóság, a visszatekintés, a fájdalom, a hála, de a bizakodás, a jóvátenni akarás, a reménykedés hangulata is. Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri "tizenkettő". Nem is a múlt aggaszt annyira, az már elmúlt, mögöttünk van. A legnagyobb emberi probléma, amelyre ilyenkor még fokozottabban érzékenyek vagyunk, ez a hova, a merre kérdésre való válasz.
Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk.

 

Szilveszter

Az utcán árad óriás tömeg,
zsongó kavalkád, papírharsonák,
konfettieső, nyüzsgő maszkabál.
A téli éjjel metszően hideg.

Ünneplés ez vagy vidám búcsúzás?
Elmúlt egy év, sok elvetélt remény
számadást kér, s az új ígéretén
a holnap talán tényleg végre más.

Az óra jár, a pillanat közelg,
mi múlt s jövő közt híd, kötő-kapocs.
Harang hallik, s víg pezsgődurrogás.

Egy pillanat a volt és lesz között
a van, csupán egy kés-keskeny csapás.
E "van"-ban élek én, s a van csodás.
Kisszölösi Szánthó Lóránt

Csendes pohárköszöntő újév reggelén

Nem kívánok senkinek se
különösebben nagy dolgot.
Mindenki, amennyire tud,
legyen boldog.
Érje el, ki mit szeretne,
s ha elérte, többre vágyjon,
s megint többre. Tiszta szívből
ezt kívánom.
Szaporodjon ez az ország
Emberségbe’, hitbe’, kedvbe’,
s ki honnan jött, soha soha
ne feledje.
Mert míg tudod, ki vagy, mért vagy,
vissza nem fognak a kátyúk…
A többit majd apródonként
megcsináljuk.
Végül pedig azt kívánom,
legyen béke. –
Gyönyörködjünk még sokáig
a lehulló hópihékbe’!
Kányádi Sándor

Január elsején

Titokzatos Újesztendő,
Ma léptünk rá küszöbödre;
Légy általunk szeretettel,
Reménységgel üdvözölve!

Nem tudjuk hogy mit rejtegetsz
Számunkra bő tarsolyodban:
Örömet, bánatot hozol,
Vagy mindkettőt egybefontan?

Nem kutatjuk, mert nem fontos,
Az a fő, hogy itt vagy újra:
A többit mind Őrá bízzuk,
Kitől függ, a legjobb Úrra.

Kezében a sorsunk kulcsa,
Tetszés szerint Ő forgatja,
Övé legyen minden hála,
Legyen meg szent akaratja
Piován Győző

Karácsonyi gondolatok

S azóta minden esztendőnek a vége felé az Úristen emlékeztetni akarja az embereket arra, hogy a gonoszság útja hova vezet, s ezért ősszel a napok rövidülni kezdenek, a sötétség minden este korábban szakad alá, és minden reggel későbben távozik, hideg támad, és befagynak a vizek, s a sötétség uralma lassan elkezdi megfojtani a világot. Mi, emberek pedig megijedünk, s eszünkbe jut mindaz a sok rossz, amit elkövettünk az esztendő alatt, és amikor eljön a legrövidebb nap, és a Világosság angyala alászáll közénk jóságot keresni, egyszerre mind meggyújtjuk a karácsonyfák gyertyáit, hogy az Úristen, ha alátekint, fényt lásson a földön, s megbocsássa a bennünk lévő jó miatt a bennük lévő rosszat.
Wass Albert

 
-Most, hogy közeledik a karácsony, az egyik legszebb, legszentebb ünnepünk szerte a világon, érdemes volna mindenkinek, mindnyájunknak elgondolkodnunk mit is jelent a szeretet ünnepe. Az ajándékozás, mint a szeretet megnyilvánulása, nem az ajándékok nagyságának és értékének függvénye.

-Ezen a földön nem élnek tökéletes emberek, csak gyarló emberek, és mindenkit úgy kell elfogadni, ahogy van. Az embereket csak akkor lehet megérteni, ha beleéljük magunkat az ő helyzetébe, akkor látjuk meg a másik ember jóságát, szépségét, okosságát. Minden ember szeretni való. A tárgyakat meglehet vásárolni drágán, - olcsón. A szíveket szeretettel, jósággal még olcsóbban.

-Most a karácsony közeledtével ne csak házainkat, portáinkat takarítsuk ki, díszítsük fel. A szívünket, lelkünket is öltöztessük ünneplőbe, aggassunk rá szeretet-koszorúkat, fény-virágokat…

..A szeretet legyen csillogó-fehér, tiszta. Nem szabad bemocskolni fekete ármánykodással. A szeretetet nem lehet zsarolássokkal kikövetelni, a szeretetet ki kell érdemelni, harcolni kell azért hogy szeressenek. A szeretet erő, bizalom, - vágy, kulcs a szívekhez, - jutalom.-

Tegyük tisztába a szívünket, lelkiismeretünket, hogy karácsony estéjén makulátlanul tisztán álljunk fenyőfánk köré, fölemelt fejjel, szeretettel tele.
Móricz Eszter

Minden család életében fontos szerepet kapnakaz ünnepek, ki-ki a maga módján ünnepel, másként éli meg ezeket a napokat, mint a hétköznapokat. Ha karácsony közeledik, mindannyiunkat örömteli várakozás tölt el. Várjuk az ünnepélyes szép estét, a tündöklő fát, a gondtalan együttlétet, az ajándékokat. De mindenkinek szüksége van a szeretet ajándékára is, mert a szeretet nélkül még a boldogságunkat sem találjuk meg. Hányszor, de hányszor kívántunk már békés, boldog karácsonyt egymásnak?! S vajon volt-e valami foganatja?

Tiszta szívbõl kívántuk-e vagy csak megszokásból? Közben pedig, egészen mást kívánok magamban. Ha nem megszokásból tennénk, akkor megváltozna a világ is. Sajnos az emberek inkább szeretnek harcban állni egymással! Pedig Isten arra inti az embereket, legyen békesség közöttük, hogy látható legyen rajtuk Isten mennyei dicsõsége. Törekedjünk hát erre és nemcsak a szeretet ünnepe elõtt, hanem a szürke hétköznapokban is, megszívlelve Wass Albert gondolatait:

"Nyissátok meg szíveteknek minden ablakát, és eresszétek be oda a napfényt, hadd pusztítson ki belõletek minden sötétséget ezen a karácsonyon. A civódás, pártoskodás nemzetébõl változzatok át a szeretet nemzetévé, s lássátok meg: attól a pillanattól kezdve veletek lesz az Isten. Megmaradásunknak, megmaradásotoknak, a magyar sors jobbra fordulásának ez az egyetlen lehetõsége. Adjon az Úristen boldog, áldott karácsonyt, és szeretetben gazdag újesztendõt mindnyájatoknak!”
Wass Albert
Adolf atya

Ha a lelkünk egymáshoz ér, az adja az ünnep igazi értékét és melegét. Ha emellé szépen terített asztal társul, finom étkekkel, az emeli természetesen az ünnep fényét, de szeretet nélkül az anyagi világ értéktelen és elenyésző halmai lesznek csupán.
Simon András

 

Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben
Ilyenkor decemberben.
A szeretetnek csillagára nézek,
Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,
Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,
S amit az élet vágott,
Beheggesztem a sebet a szívemben,
És hiszek újra égi szeretetben,
Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet
Hallok, szomorún nézek,
A kis Jézuska itt van a közelben,
Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,
S ne csak így decemberben.
Juhász Gyula

A szeretet ünnepén

Betlehemnek vezérlő csillaga,
legyen életünknek vezérlő fonala.
Hit, remény s szeretet
Irányítsa életed.

Hinni kell és remélni
hisz utunkat e csillag vezérli.
Kövesd hát Betlehemnek fénylő csillagát,
s megleled lelked nyugalmát.

Hinni kell, hogy van, ki mellettünk áll,
nehéz perceinkben segítő kéz megtalál.
Nyújtsd hát kezed szenvedőnek,
vigaszt adjon minden főnek.

Szeretetről szól szent Karácsony ünneplése,
új életnek, megváltónak születése.
Mutasd ki hát szívednek melegét,
öröm, s szeretet szálljon szerteszét.

Hinni kell egy szép jövőképben,
mikor Karácsony lesz egész évben.
Hinni kell és remélni emberségben,
a szeretetnek győző erejében.

Ragyogjanak gyermekszemek gyertyafényben,
öröm, s szeretet legyen minden téren.
Boldog legyen mindenki e földtekén,
Karácsonytól Karácsonyig tartó szeretet ünnepén.
Nagy Pál

Kérdez a gyermek

Ott fenn lakott a csillagok felett,
de amikor karácsony este lett,
Lejött a földre, mint kicsiny gyerek.
És ó, a hidegszívű emberek!
Kis istállóban kellett hálnia.
Szalmán feküdt Ô, az Isten Fia.

Elhagyta érettünk az egeket.
Ugye-e, apukám, nagyon szereted?

Az apa nem szól. Olyan hallgatag.
De a kis kedvenc nem vár szavakat,
Odaszorítja vállára meleg,
kipirult arcát, s tovább csicsereg.

Kicsiny gyermek lett, gyenge és szegény,
és ott aludt az állatok helyén,
szűk istállóban. Nem is érthetem.
Milyen meleg ágyacskám van nekem,
pedig csak a te kis lányod vagyok.
S Ô, Isten Fia, Ô, a legnagyobb,
szalmán feküdt, amikor született.
Ugy-e, apukám, nagyon szereted?

Kint csillagfényes hideg este… tél…
Bent apja ölén kis leány beszél.
Ott se nyughatott szalma-fekhelyén.
Futniuk kellett éjnek-éjjelén.
Halálra keresték a katonák.
Menekültek a pusztaságon át.
Milyen keserves útjuk lehetett.
Ugy-e, apukám, nagyon szereted?

Az apa leteszi a gyermeket.
„Ugy-e, szereted? Ugye, szereted?”
Nem bírja már, el kell rohannia.
A jászolban fekvő Isten Fia
karácsonyesti képe kergeti.
Feledte és most nem feledheti.
Most a szeméből könnyre-könny fakad.
Most vádakat hall, kínzó vádakat.
Elmenekülne még, de nem lehet.
Most utolérte az a szeretet.

S míg a szívébe égi béke tér,
mintha körül a hólepett, fehér
tetők, utak felett távol zene,
angyalok tiszta hangja zengene
szívet szólongató, szép éneke:
„Szegény lett érted. Ugy-e, szereted?
Túrmezei Erzsébet

Kívánd, hogy mindaz, amit ma éjjel gondoltál,
ugyanúgy igaz legyen holnap s holnapután!
Kívánj igazi ünnepet, kívánj igazabb életet,
békés karácsonyt mindenkinek!
Piramis

Angyali érintés

A halál, a veszteség érzése mindig fájdalmas, de különösen az, ha egy gyermek, számára a legfontosabbat - az Édesanyját - veszíti el. Történetünk kis szereplőjével éppen ez történt.

Mikulás napja előtt két héttel halt meg az Édesanyja. Az apukája próbálta félretenni az őt ért veszteséget, hogy a kislányának minél több vigaszt tudjon nyújtani. Megbeszélte hát egy barátjával, aki Télapóként egy közeli áruházban dolgozott, hogy legyen ebben segítségére. Elmondta az elképzeléseit, a "Télapó" pedig boldogan vállalta el a feladatot. Megbeszélték, hogy másnap ellátogatnak az áruházba, hogy a kislányt találkozhasson a Télapóval.

Másnap hamar végeztek a vásárlással, és az apa úgy intézte, hogy arrafele menjenek, ahol a télapónak elmondhatták a gyerekek kívánságaikat. A kisfiúk és a kislányok énekeltek, verset mondtak a Télapónak, de volt, aki csak hallgatott, a többiek pedig, akik még nem kerültek még sorra, szájtátva figyelték a produkciókat. A kislány is nézegette őket, de míg a többiek szemében vidámság csillogott, az övében valami mély, szelíd fájdalom. Eszébe jutott, hogy tavaly talán ugyanitt állt és az Édesanyja kezeit szorongatva várta, hogy ő is sorra kerülhessen a Télapónál.
Az emlékezés könnyeket csalt bánatos szemeibe. Az apja észrevette, és vigasztalóan megszorította a puha kis kezecskét. Magához ölelte a kislányt és olyan elveszettnek látszottak a vidám nevetéstől, és izgatott beszélgetéstől hangos tömegben.

Aztán a Télapó, mintha csak véletlenül nézett volna feléjük a kislányra nézett.
Kissé összeráncolta a homlokát és úgy tett, mint aki erősen gondolkodik.

  

 

- Niki? Ugye Te vagy Niki? Gyere csak, van itt Neked egy vers. Az a címe, hogy Angyali Üzenet.

A kislány bólintott, de nem mozdult. Továbbra is az apukája kezét szorította.

A Télapó, pedig elkezdte szavalni az üzenetet:

Az Angyalok a mennyben laknak,
De szívünkben is helyet kapnak.
Vigyázzák az álmainkat,
Felügyelik napjainkat.
Nem kérnek semmit, mindig csak adnak,
Ha bánat ér minket, megsimogatnak.
Ott vannak minden szelíd ölelésben,
Minden szívből születő mosoly melegében.
Úgy szeretnek, mint az Édesanyák,
Letörlik arcunkról a könnyeink nyomát.
Én ott jártam az Angyaloknál,
Tőlük hoztam üzenetet,
Az van írva e levélben,
Édesanyád itt van veled.
Ha nem is látod őt, a szíveddel majd érzed,
Hogy amíg csak élsz, ő vigyázza lépted.
- Ne szomorkodj - ezt üzeni,
Én mindig veled maradok.
Bármikor, ha szükség lesz rám,
A szívedbe nézz, ott vagyok.
Őrizd meg jól e a levelet,
Hogy emlékeztessen rám,
S ha majd egyszer nagy leszel, akkor is gondolj rám.
És amikor már neked is lesz egy gyermeked,
Neki is olvasd fel ezt az üzenetet.
Mindig érezni fogod soha el nem múló szeretetem,
Ha fázna a lelked, én napfénnyel hevítem.
A csillagokkal együtt őrzöm majd az álmod,
Megkérem a szelet, hogy fújja el bánatod.
Ott leszek, a holdfényben, mely szelíden simogat,
Az angyalokkal együtt kísérjük utadat.
A Mennyországból is vigyázok rád,
Mert ott is én maradok a te Édesanyád.

A kislány tágra nyílt szemmel hallgatta a verset, és mintha a szemében a szomorúság fogyatkozott volna. Amikor a Télapó átadta neki az "égi postán” érkezett üzenetet halkan megkérdezte:

- Találkoztál a mennyországban az Édesanyámmal?

- Igen, ő volt a legkedvesebb Angyal, akit valaha láttam. Ő írta neked ezt az üzenetet.

Niki a szívéhez szorította a levelet, majd egy puszit nyomott rá és odafordult az apjához:
- Este majd elolvasod még nekem?
- Igen, még sokszor elolvassuk közösen - mondta apja, és láthatóan alig tudta visszafojtani a meghatottságát.

Pár nap múlva Niki újra eljött a Télapóhoz az apjával együtt. Mikor rákerült a sor megkérdezte:
- Szavalhatok neked?

- Ó, igen, alig várom - mondta a Télapó és megsimogatta az arcát.

És a kislány hibátlanul, gyerektől szokatlan átéléssel elmondta az égi postán jött angyali üdvözletet.

- Azért tanultam meg, hogy mindig bennem, mindig a szívemben legyen, hogyha a levéllel bármi is történne - mondta a kislány. A Télapó nem szólt semmit, mert a torkát fojtogatta a meghatódottság, csak a szemei kezdtek furcsán csillogni, és belül a szívében érezte, hogy az a mások számára értéktelen papírdarabka, amelyre az Angyali Üzenet volt írva, a kislánynak minden földi kincsnél értékesebb.

Mert az egy igazi Angyali Érintés.
ism.

Négy Adventi gyertyaláng

Négy Adventi gyertyaláng

Az első gyertyát gyújtsuk azokért, akik már nem lehetnek velünk.
A bölcs szívű vénekért, az ártatlan elesettekért.
Azokért, akik úgy óvtak minket az elmúlástól,
hogy maguk múltak el. Legyen övék az első gyertyaláng.
Azoké, akiknek lábnyomaiban újra kisarjadt a fű,
újra születtek a fák, és minden, ami élet.
Az édesanyákért, a jóságért, és gyermekeikért,
akik továbbra is őrzik a szeretet hatalmát.
Az emberi mulandóság felett érzett bánat idején
sem szabad megfeledkeznünk róluk. 

A második gyertyaláng legyen a kitaszítottaké,
akik éheznek és fáznak, s igazán nagy szükségük van vigasztalásra.
A hazátlanokért, azokért, akik még nem találták meg a békességet,
mert nem adatott meg nékik sem a szabadság,
sem az irántuk érzett megbecsülés, sem a baráti ölelés,
sem a tisztelet, sem az otthon. Akiknek semmi nem adatott meg.
Lobogjon megsebzett lelkükért, házukért és hazájukért.
Óvja, segítse őket ez a második, értük gyújtott gyertya,
legyen az irántuk érzett tisztelet, együttérzés, segítő szándék bizonyítéka.
Legyünk irántuk legalább most, ezegyszer jóságosak,
hiszen az emberi méltóság minden embert megillet.
Lobogjon értük, a háborúkat, emberszenvedéseket elviseltekért,
a kitaszítottakért és a szegényekért, az ártatlanokért,
akiket bőrük színe, nyelvük, kultúrájuk,
vallásuk miatt üldöztek és üldöznek. 

A harmadik gyertyaláng legyen a hősöké.
Gyújtsuk az igazakért, azokért, akik mindig szenvedtek
és szenvedni fognak, mert volt, van és lesz bennük annyi erő,
hogy szembeszálljanak zsarnokokkal, kufárokkal, emberárulókkal.
Ők tudták, tudják s tudni fogják,
hogy az emberiség megmaradásának záloga a béke.
Azokért, akik ártatlanul elestek, azokért,
akik meghaltak harcvonalakban, égen és földön, tengeren és tenger alatt.
A pionírokért, akik hegycsúcsokat, őserdőket,
sivatagokat jártak és járnak be az ember boldogulása érdekében.
Azokért, akik a Makro- és a Mikro-kozmosz titkait kutatva szolgálták,
szolgálják, s szolgálni fogják az emberi élet értelmét.
Azokért, akiket máglyára vittek,
mert igazat szóltak a világ emberléptékben megismerhető titkairól.
A hősökért, akik a holdra érkezve és szállva
rácsodálkoztak a Föld nevű kék bolygóra, s hűséggel visszatértek hozzá.
Akik életüket kockáztatva kutatták a csodát,
amit mi emberek nemes egyszerűséggel így hívunk: Élet.
A harmadik gyertyaláng értük lobogjon. A hősökért.
Az orvosért, aki kezét, hűségét adta, amikor reánk tört a fájdalom,
a keserűség, és úgy hittük, hogy vége, nincs tovább.
Aki újra életet adott az életnek, s az elmúlás tragédiáját értve
és megértve megkönnyezte a megváltoztathatatlant.
Ő értük gyújtsuk a harmadik gyertyát.
A lelkészért, aki elesettségünkben is velünk volt, hitet adott,
vigaszt és szeretetet, ha nagyon fájt már az emberi élet.
A bátrakért, akik barikádokon estek el
az ember boldogulása érdekében folytatott küzdelem során. 

A negyedik gyertyát egymásért gyújtsuk.
Érted és értem. Igazán megérdemeljük azt,
hogy főt hajtsunk egymás előtt,
hiszen a Jézusi szeretet erre figyelmeztet mindannyiunkat.
Arra, hogy legyen szent minden ember számára
a mindenség ajándéka: az emberélet.
Lobbanjon egymásért, s lobogjon a negyedik gyertya
az Istengyermek-próféta megszületésének pillanatáig.
Érted, ki több voltál egy szerelemnél, aki hűséggel vigyáztál,
aki ha kellett, hát könnyet ejtettél értem.
Érted, aki miattam, s nem ellenem haragszol.
Érted, aki felneveltél, óvtál és szeretettel adtad kezembe az emberi életet.
Érted, aki a barátom vagy és felsegítesz a porból, mielőtt porrá válnék.
Érted, aki megtisztelsz bólintásoddal s figyelmeddel,
ha illendően szólok hozzád a körülöttünk zajló történésekről.
Érted, akivel együtt játszottam a szerepet életem színpadán.
Lobogjon egymásért a negyedik gyertyaláng, értetek és értem.
A hűség jegyében, az emberi szeretet jegyében.
Mielőtt megszületik a Gyermek, mielőtt újjászületünk mindannyian.

 

Advent idején

Ha az ünnep elérkezik az életedben, akkor ünnepelj egészen... Tisztálkodjál belülről és kivülről. Felejts el mindent, ami a hétköznapok szertartása és feladata. Az ünnepeket nemcsak a naptárban írják piros betűkkel. nézd a régieket, milyen áhitatosan, milyen feltétlenül, milyen körülményesen, mennyi vad örömmel ünnepeltek! Az ünnep a különbözés. az ünnep a mély és varázsos rendhagyás. Az ünnep legyen ünnepies... mindenek fölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a megszakításból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhitat és föltétlenség. az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj fel rá testben és lélekben. S nemcsak a naptárnak van piros betűs napja. Az élet elhoz másféle, láthatatlan ünnepeket is. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.
Márai Sándor

Ünnep előtt

Csak lassan múljék sok időm legyen
fölkészülni: maga a készülődés
az is jó s készen lenni jó ugyancsak
Évente több a vendég messziről
s közelről egyaránt illik tanulnom
hogy valóban tisztességgel fogadjam
a társaságot
Nem csekély dologhogy gyerekcsapatoktól vénekig
annyian érkeznek nem is tudom
élők-e még mind mert mind élni látszik
s mind jókedvű és jóakaratú
az ünnep örömétől csillogó
Csak lassan múljék hisz jobb is talán
a várás mint a beteljesülés
Advent… Ó mennyi holmimat kinőttem
s ledobtam – ezt még nem sőt még nem is
kényelmetlen… Érzelgősség? öregkor?
Fehér a kert áldom fehér a város
áldom s elindulok titokzatos
ösvényeken (kint? bent? milyen irányban? )
jutok melegbe fenyőszagba gyertya-
fénybe s remélt ajándékokhoz is
Fehér a kert a város is fehér
s elindulnak szintén felém seregben
lábak és tárgyak advent nem tudok
semmit de mindent könnyen elhiszek:
kell a meglepetés kell kell az ünnep
Csorba Győző

Advent idején

Advent van, s átjárja lelkem
a szeretet és az emlékezés.
Rájövök ismét-tán ezredszer-,
hogy szépen élni gyakran túl kevés.
Szeretni szóban és tettekben,
hinni, remélni szüntelen.
Táplálni kell mosollyal, öleléssel,
hogy emléked hibátlan legyen.
Most visszarepülök gondolatban
gyermeki önmagamba újra…
látom, amint kályha mellett
nagyanyám fagyos lábujjamat gyúrja.
Hársfa teát tölt poharamba-
„Idd meg! Nem fogsz fázni majd!”
Átmelegedett testem, valóban
s én azt hittem a tea tette azt.

Ma már tudom, tőle volt meleg.
Ölelés, szeretet, gondoskodás
ezek voltak mitől az a „jó”
a testem és lelkem járta át.
Ez adta azt a boldog érzést,
mi ma is rám tör, ha a múltba révedek.
Hiánya -így advent idejében-
fájón kéri vissza az elmúlt éveket.

Emlékszem a finom illatokra,
ami a konyhát járta át,
mikor sült a finom mézes,
és a lágyan foszló mákos kalács.
Arca piros volt az izgalomtól,
mikor a szobába engedett,
csilingelt egy üvegpohár szélén:
„Itt az Angyalka! Megjelent!”

Futottunk mind a fenyő köré,
ámultunk, örültünk nagyon.
Ezt a boldog érzést gyermekeimnek
minden karácsonykor átadom.
Már sokadszor töltjük el nélküle
a karácsony szent ünnepét,
de lelkemben ott mosolyog képe,
ahogy átöleli a gyermekeit.

Mert az ünnep attól sokkal szebb lesz,
ha gyertyafényben rá emlékezünk
s tudom - onnan fentről ő is nézi:
Ugye mindenkit szeretünk?
Jusson szép szóból bárkinek!
Simogató, ölelő kezekből,
mosolytól csillogó szemekből
áradó tűz gyújtson fényeket!

Muzsika szálljon a gyermek kacajból,
áhítat járja át a lelkeket!
A szeretetet, mit tőle tanultunk
naponta adjuk át mindenkinek. 

 

Az öregember három kívánsága

Egyszer, egy öregember sétált az erdőben. Ráköszön egy alakra, az visszaköszön, és bemutatkozik: Szia, Én vagyok a jó tündér. Mivel rámtaláltál kívánhatsz tőlem hármat! De jól fontold meg, mert egyiket sem lehet visszacsinálni, és havonta csak egyet kívánhatsz.

Az öregember szinte gondolkodás nélkül rávágja: az első legyen az, hogy szép fiatal legyek.

Az öregember hazamegy, immáron fiatalon.

Elmegy egy hónap mulva a jó tündérhez, mire ő kérdezi: nos, hogy telt el ez a hónap?

Emberünk meséli, .. az elején nagyon jó volt, aztán jöttek a gondok. Vissza kellett mennem dolgozni, mert így már nem jár a nyugdíj. De sajnos nem keresek sokat, mert már elfelejtettem mindent, ami a szakmámhoz tartozott.. meghát annyi új dolog van...

A jó tündér kérdi: Mi legyen a második kivánságod?

Erre az öregember: Azt akarom hogy gazdag legyek. Ne kelljen dolgoznom.

Hazamegy.. jön egy hónap mulva.

Meséli a jó tündérnek: óh, olyan jó volt, mindent megvettem, ami megtetszett. Új házat, kocsit, Plazmatévét. Aztán jöttek a régi barátok kunyerálni, meg egyre több ismeretlen ember kezdett nekem kedveskedni. Persze mindíg kiderült hogy csak pénzt akarnak kicsikarni belőlem. Még a nők is csak azért voltak velem, mert tudták, hogy gazdag vagyok. Közben meg senki sem kedvelt igazán, mert mogorva vagyok, régimódi és szinte teljesen elidegenedtem az emberektől öreg koromra...

Értem, feleli a jó tündér.. és mi legyen a harmadik kivánságod?

Az öregember nem válaszol.. csak néz... aztán kinyögi: az a baj, hogy bármit kívánok végül csak szenvedéssel jár.... tanácstalan vagyok. Te mit javasolsz?

Mire a jó tündér: Óh, kis butus öregúr... hát kívánd azt, hogy mindíg minden helyzetben legyél elégedett...

“Tavasz volt, de én a nyarat vártam;

a meleget, a patakok hűs vizét.
Nyár volt, de én az őszt vártam;
a színes leveleket, és a hűvös, száraz levegőt.
Ősz volt, de én a telet vártam;
a ropogós havat, és a karácsony örömét.
Eljött a tél, de én a tavaszt vártam,
a rügyfakadást, a nap melegét.
Gyermek voltam, de felnőtt akartam lenni;
szabad és önálló.
Húsz éves voltam, de harminc akartam lenni,
érett és sokat ismerő.
Középkorú voltam, de húszéves akartam lenni;
ifjú és szabadlelkű.
Nyugdíjas lettem, de középkorú akartam lenni;
tevékeny élettel.
Életem elmúlt, és sohasem kaptam meg, amit akartam.”
Linda Dillow: Akinél a szív lecsendesül c. könyvéből

 

A jel

Vajon hányan keresik a megbocsátás jelét, amit neked kell kitenned? Ne késlekedj!

 

A fiatalember egymagában ült az autóbuszon. Kitekintett az ablakon. Alig múlt húsz éves, csinos, finom arcvonású fiú volt. Egy nő ült le a mellette lévő ülésre. Miután kicsit kedvesen elbeszélgettek a meleg tavaszias időről, a fiú váratlanul így szólt:
– Két évig börtönben voltam. Ezen a héten szabadultam, éppen úton vagyok hazafelé…

Áradt belőle a szó, elmesélte, hogy egy szegény, de becsületes családban nőtt fel, és az a bűntett, amit elkövetett mekkora szégyent és fájdalmat okozott szeretteinek, akiktől a két év alatt semmi hírt nem kapott. Tudta, hogy szülei túl szegények ahhoz, hogy vállalják az utat és meglátogassák őt a börtönben, és azt is tudta, hogy túl tudatlannak érzik magukat ahhoz, hogy levelet írjanak neki.

Mivel választ egyetlen levelére sem kapott, a végén már ő a sem írt nekik. Ám a szabadulása előtt három héttel tett egy utolsó, reménytelen próbálkozást, hogy kapcsolatba lépjen velük. Bocsánatukért könyörgött, amiért csalódást okozott nekik.

Miután kiengedték, felszállt az első buszra, ami éppen a házuk előtt halad el. A ház előtt, ahol felnevelkedett, és ahol még most is élnek szülei. A szüleinek megírta, hogy megbocsátásuk jeléül egy jelet kér tőlük. Olyan jelet, amit jól lehet látni az autóbuszból. Jelezzék, ha még visszafogadnák: kössenek egy fehér szalagot a kert almafájára. Ha ezt a jelet nem látja, nem száll le az autóbuszról, és örökre távozni fog az életükből.

Az úti célhoz közeledve a fiút egyre nagyobb nyugtalanság töltötte el. Nem mert az ablakon kinézni. Biztos volt benne, hogy az almafán nem lesz szalag. Útitársa, végighallgatta történetét, majd udvariasan megkérte a fiút:
– Cseréljünk helyet. Majd én figyelek az ablakból.

Éppen csak néhány ház előtt haladt el az autóbusz, amikor a nő meglátta az almafát. Könnyeivel küszködve, kedvesen megérintette a fiatalember vállát:
– Nézze! Nézze! Az egész fát szalagok borítják.

 

Vajon hányan lesik a te almafádat, keresik a megbocsájtás kis jelét rajta? Ne halogasd, menj, és tűzd ki rá!!

Állatokhoz hasonlítunk, amikor ölünk.
Emberekhez hasonlítunk, amikor ítélünk.
Istenhez hasonlítunk, amikor megbocsátunk.
Bruno Ferrero 

 

Amit az apa gyermekének mond

Amit az apa gyermekének mond

Igen, elvesztettük az otthonunkat, fiam. Elvesztettünk mindent - ahogy azt manapság mondani szokták. Mégis, nézd: szép a világ.
Susognak a fák, harmat csillog a fűszálak hegyén, pillangók vannak, és virágok vannak. Tudd meg, hogy a sárgarigó egyetlen füttyével megszépíthet ezer csúnya rontást ezen a világon.
Nézd a világot, és figyeld meg jól! Figyelj a fákra és a madarakra! Őzre, pillangóra, virágra. Ne törődj sokat az emberekkel, és ne hallgass oda, ha cifra jelszavakkal hozzád szólanak! Az emberek csak rontani tudják a világot.
Haszontalanságokat ne gyűjts soha! Bélyeget, gyufaskatulyát, pénzt, vagyont. Csak a szépet gyűjtsed meg magadban. A szépet, amit szemeddel láthatsz, füleddel hallhatsz, orroddal érzékelhetsz, és ujjad hegyével megtapinthatsz. Meg amit gondolsz olyankor, azokat gyűjtsed.
Játékaidat elvehetik, ruháidat, pénzedet is elvehetik mások. De nincsen olyan hatalma a földnek, amelyik elvehetné tőled azt, hogy a pillangónak tarka szárnya van, s hogy a rigófütty olyan az erdőn, mintha egy nagy kék virág nyílna ki benned. Nem veheti el senki tőled azt, hogy a tavaszi szellőnek édes nyírfaillata van, és selymes puha keze, mint a jó tündéreknek.
Egyszer egy fiatal tiszt állt a tábornoka előtt. Kemény, szigorú hangon beszélt a tábornok. Tervekről, parancsokról, háborúról. Szavai mögött tankok dübörögtek, bombák robbantak, géppuskák zakatoltak. Az ablak nyitva volt, s alatta egy barackfa virágzott. Rózsaszín volt és csodaszép. Ezt a barackfát nézte a fiatal tiszt, amíg a tábornok beszélt. A tábornok hirtelen elhallgatott.
-- Mit néz? - kérdezte ingerülten.
-- A barackfát, tábornok úr - felelte a fiatal tiszt -, most virágzik.
-- A fiatal tisztet megbüntették akkor. De ma, ha visszagondol a múltra, csak azt bánja, hogy nem figyelt még jobban a barackfára, ott, hajdan, a tábornok szobájában, amíg a tábornok beszélt. Mert a tábornok már régen nincs sehol, és amiket mondott: elfoszlott, mint a sűrű, rossz szagú köd. Csak annyi maradt meg abból a napból, hogy szép volt a barackfa nagyon, ahogy ott állt, tömötten, rózsaszínűen, puhán és mosolyogva.
-- És a fiatal tisztnek egyebe sem maradt, csak a virágzó barackfa színének és illatának emléke abból az időből.
-- Ez a fiatal tiszt a te apád volt fiam.
Wass Albert

Érints meg!

Az érintés különleges ajándék. Az érintésre mindnyájunknak nagy szüksége van.Tegyük meg, amit oly sokszor elmulasztottunk.

Az érintés mágiája

Van érintés, mely lelkesít,
szárnyakat növeszt, s a magasba repít,
Van érintés, mely megdöbbent,
borzongat, a mélybe taszít.
Van hívó intés, reszkető anyai féltés,
reménytvesztett legyintés, s van
boldogságos, szerelmes érintés.
Van kézfogás, mely egy vallomással felér,
olykor egy pillantás kárpótol évekért.
Néha egy mozdulat egész életünkben elkísér,
egy csók, egy ölelés, úgy tűnik mindent megér .
Van hír, mely lelkünk mélyéig hatol,
agyonnyom, szorongat, s a szívünkbe markol.
Egy szó, egy gondolat nyakon ragad,
s a jeges éjszakába penderít,
pedig a kezünk még csak nem is érint.
Ó, sok-sokféle érintés létezik.
Tapintásuk elárul, szívünk összeszorul,
vagy kitárul, kezünk rabul ejt,
vagy szabaddá tesz, felelősségteljes
megmérettetés ez.
A számtalan gyógyító masszázs,
lelket és testet tápláló áldás.
Keresztelés, felszentelés, beavatás,
templomi szertartás, imádkozás,
mind, mind kezünk általi érintés,
a szeretet szféráin szivárványrezgés.
Magányos fohászkodás, csoportos rítustánc,
parázsonjárás, segítő karnyújtás.
- Hát mi ez?
Ha nem lélektisztító mágia, varázslás,
Áldott szép együvétartozás!
A lét oly sokféle síkján találkozunk,
gyógyulni vágyunk, bátorítunk, támaszt adunk,
ábrándokat szövünk, egy tiszta,
zöld bolygóról álmodunk.
Ahol szívünk fényével szárnyalhat a szeretet,
ahol gyűlöletmentesen teremthet a képzelet,
és tiszta folyókban fürdenek a gyerekek.
Grebenár Zsuzsa

Érints meg

Érints meg, – erre kérlek, – ha kisbabád vagyok!
Ölelj gyakran magadhoz, nélküled “megfagyok”!
Ne csak pelenkázz, mosdass, ha éhezem etess!
Puszild meg arcom százszor, mert így természetes!
Ringass el két karoddal, nyugtasd meg lelkemet,
öledbe bújva érzem, hogy jó szülőm szeret!
Érintésed ha érzem, az biztonságot ad,
Érints meg, ez az érzés, mindig velem marad!

Érints meg, - erre kérlek, - ha gyermeked vagyok,
s nem értem a világot, s félelmeim nagyok.
Ne tarts magadtól távol, ha veled dacolok,
helyemet nem találom, sok még az új dolog!
Keresd az utat hozzám, próbálj megérteni!
könnyű álmokat hozz rám, s akarj érinteni!
Jó éj puszid oly édes, olyan megnyugtató,
mesélő érintésed álomba ringató!

Kamasz fiaddá váltam? Érints meg akkor is!
Lelkem nem érzéketlen, csak más világba visz!
Ne hidd, hogy azért bántlak, mert most komisz vagyok.
Ezer tüském is vágyja az ölelő karod!
Magam felnőttnek érzem, – s hangodra szomjazom,
az élet viharához így alkalmazkodom.
Ketté szakadt világban, még helyem nem lelem,
viselj el hogyha bántlak, s maradj mindig velem!

Érints meg! – erre kérlek, – ha barátod vagyok!
megnyugtat ölelésed, ha más felzaklatott!
Biztató szép szavakkal lelket is önts belém.
értelmet adj a létnek, és tarts tükröt elém.
Kétségeimet vesd el, tudasd: fontos vagyok!
Lehet hogy érintésed, minden, amit kapok.
Ha szomorú a lelkem, vidámíts végre fel,
legyél velem ha baj van, s nem hagylak én sem el!

Kedvesem, éltem párja, most hozzád fordulok,
érintésed, szerelmed, a legszentebb dolog.
Ám tévedés azt hinned, a szenvedély elég.
Ezer félelmem kerget a karjaidba még.
Megnyugtat ölelésed, vigaszt nyújtasz nekem,
lágyan szoríts magadhoz és szebbítsd életem!
Ilyenkor végre érzem, – szemünk együtt ragyog.
Olyannak szeretsz engem, amilyen ÉN vagyok.

Felnőtt gyereked lettem, most már csak az leszek,
s van már saját családom, kiket ölelhetek.
Anyám, s apám karjára mégis számíthatok.
Érints meg most is, kérlek, mikor gyenge vagyok.
Szülői ölelésed, ma is sokat jelent,
így segíts értékelni, múltat jövőt, jelent.
Már én is másképp látlak, jobban becsüllek már.
Ami fájt elfelejtem, az élet jó tanár.

Érints meg még! – ezt kérem – idős szülőd vagyok.
Erős karodra vágyom, mielőtt meghalok!
Érints meg, ahogy egykor érintettelek,
amikor apró voltál, kis, védtelen gyerek.
Ülj le a közelembe, fogd kezem, adj erőt,
simíts az öreg arcon, sok ráncot, vad redőt!
Melegítsd át a szívem, megfáradt tagjaim,
te rólad szólt az élet, a legszebb álmaim.
Aranyosi Ervin 

 

Hiányzik az életből valami

Hiányzik az életből valami

A napok rohannak, futnak,
céltalan bolyongunk a szürkeségben.
Mindenki siet valahová.
Nincs idő, nem állunk meg egy percre sem.
Hiányzik valami az életünkből.
Nem látjuk a tarka virágok színét,
nem érezzük a napfény melegét.
Hiányzik egy ölelés, egy jó szó,
elmúlt nyarak igézete,
ringó kalászos, erdők illata.
Hiányzik az életből valami...
Egy csoda, egy varázs, egy csillaggyúlás.
Egész életünkben szakadatlanul,
fuldoklásig küzdünk, harcolunk.
Vágyódunk a tökéletességre,
és csak reménykedünk hiába.
Reménykedünk egy csókban, ölelésben,
egy kézfogásban, egy mosolyban.
Hiányzik az életből valami...
Hiányzik a jó, hiányzik
a napfény mosolya, az éjszaka
vaksi pislogása, a hajnalok
ébredő ölelése. Hiányzik
a nappalok hangos nevetése.
A nappalok rohannak, futnak,
mindenki siet valahová.
De egyszer, valahol meg kellene
állni egy mosolyra, egy
ölelésre, egy igaz szóra.
Valahol meg kellene állni,
segíteni azon, aki elesett.
Meg kellene tanulni újra
mosolyogni, kezet nyújtani!
Hiányzik a világunkból
a nagy világ...
Hiányzik az életünkből
az életünk - a szeretet.
Móricz Eszter

 

Megkövetem a sorsomat

kiterítetted...

kiterítetted már az életed
lábad előtt hever a lelked
érzések és hitek
fekszenek porban és sárban
és Te újra meghalsz
minden kis vágyban
benne vagy minden
hibádban
és rádtalálnak
rajtad gázolnak át
a büszkék
a fennköltek
nem hajtják fejüket
a földnek
nem néznek
nem látnak
rohannak
taposnak csak
mit számít
kin gázolnak keresztül
nem érdekes
kin tipornak át
csak haladni
menni előre
nem kell
hogy jobb legyen
csak több legyen
egyre több
nevetséges
hogy őszinte vagy
ostoba
hogy magad leteríted
és szőnyeg-lelked
még fel sem sikolt
amikor gyűlik rajta
a folt
beleragad a szégyen
egy sem a Tiéd volt
de mind a Tiéd lett
koszos lesz
foszlik
ártatlanúl őszinte hited
most aztán
vagy elhiszed
hogy mégis így kell
csak így lehet
vagy elviszed
feltekered lelked
és elrejted mindenki elől
hogy többé
ne találjon rá senki
megmaradt tisztaságát
így akarod megőrizni
nem
hagyd inkább itt
hagyd heverni
mert a legtisztább
úgy lehet a lélek
ha a mocskot összegyűjti
és ragyogni kezd
a tiszta hit
és szeretet fehér fénye
mindent megvált
és megőriz
mindörökre
Komáromi János

Megkövetem a sorsomat

A sorstól kérni, ha lehet,
én most eléje térdelek,
ha álnokul, önzőn, szertelen'
uralkodott is létemen,
mint a pénzen vett szerető,
ha túl kevés a drágakő.
Eléje tárom lelkemet,
egész fájdalmas létemet -
szerelmet, halált, könnyeket -
kiterítem, mint szőnyeget.

Mi voltam, mindent leteszek,
megköszönöm az éveket,
a könnytől fényesülteket,
s ha fogvacogva kérhetek:
sötétség helyett fényeket,
napfényt, szivárványt, kék eget,
igaz szerelmet, édeset,
gyermekmosolytól fényeset
pőre lelkemért bőven adj! -
így követem meg sorsomat...

Ölelés kéne, hit, remény,
tisztán világló égi fény,
hol ezernyi csillag integet,
és egyik majdan én legyek,
ki átszelem a végtelent,
s felhőkre írva üzenek:
ennyit tehettem, Emberek,
csillaggá égtem értetek,
s hogy könnyű legyen léptetek,
kiterítettem lelkemet.
Gősi Vali
Komáromi János: kiterítetted című versének ihletésére 

Halottaknak napján

Halottaknak napján

Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?

Ilyenkor az ember
temetőbe jár ki,
Elmúlt szeretteit
véli megtalálni.
Közben annyin élnek
magányosan, távol,
kire nem jut idő,
kit a szív nem ápol.

Pedig a halottak
a szívünkben élnek.
A hétköznapokba
bőven beleférnek.
M’ért nincs az élőkért
ugyanilyen ünnep,
ami lángra gyújtja
apró mécsesünket.

Aki elment, jól van,
csak egy más világon,
s nem tud örvendezni
levágott virágon.
Fökddé porladt testet
látogatsz a sírnál.
Élőkért tehetnél,
ahelyett, hogy sírnál!

Oly sok a magányos,
kinek nem jut semmi.
Ki örülni tudna,
ha tudnák szeretni.
Ám ezt meg se látod
- tudod – attól félek.
Megbékélni kéne,
s nem visz rá a lélek.

Vársz, amíg késő lesz,
mikor már nem bánthat,
akkor száll szívedre,
majd a gyász, a bánat.
S jön halottak napja,
s mész a temetőbe,
bocsánatot kérni,
s elbúcsúzni tőle…
Aranyosi Ervin

Önzetlen szeretet

Tudod-e mit jelent, Önzetlen szeretni?
Mindenkinek adni, sohasem elvenni!
Szeretetet szórni az egész világra,
a szíved mélyéről, viszonzást nem várva!
Ápolni a lelkét, a rászorulónak,
Biztatni, hogy szép lesz, ha eljön a holnap.
Szeretet vizével öntözni a lelket,
érezze az ízét meg, akit szeretetnek.
Ahogy átmelegszik szívedtől a szíve,
ő is tovább adja, tovább közvetítve.
S ne hidd azt hogy elfogy, forrása végtelen,
ha kell végig kísér, az egész életen.
Aranyosi Ervin