Bálint- Valentin napra szeretettel

 Nem kell Valentin nap!

Bármi történjen, én mindennap szeretlek.
Boldog az én szívem, hisz része életednek.
Rólad zeng dalokat, te veled sző álmot,
csak együtt képzel el jövőt, szép világot.

Egyetlen csoda vagy, kit szeretni kaptam,
veled vagyok teljes minden pillanatban.
Túlcsordul a lelkem, mert hozzám tartozol,
s mindennapjaimba száz örömöt hozol.

Nem kell Valentin nap! Én mindig csodállak!
Együtt írott percek szép dalokká válnak.
Minden ölelésben ott dobog a szívünk,
egymáshoz csiszoltan szép keretbe illünk.

Bár szavaink szállnak, elhagyva az ajkunk,
összeköt szép hitünk, ígéretünk, alkunk.
Élmények sorával díszítjük a létet,
napjaink tanúi gyönyörű emlékek.

Míg világ, a világ, veled leszek mindig,
utunkat szirommal rózsák telehintik.
Szívből jövő érzés festi lelkünk szépre,
szerelmünk szavait felírjuk az égre.
Aranyosi Ervin

Megőszült szerelem

Hajad feketéből már fehérré érett.
Ott bújnak szép vonásaid még arcodon.
A néhány kis szeplőt, mely hamvadra tévedt,
ajkaimmal lágyan halványra csókolom.

Ragyogó szemed mint a szelíd kék tenger,
s rajt` fényük sugara még most is csábító.
Oh, hogy szerettem én, - megőszült vénember -...
és szép lelked sem volt sohasem számító.

Kezednek bőrét a ráncok csak ékítik.
A kék erek rajta, mint hegy - völgy útjai,
melyeket simítok, remélem a sírig,
s mik boldogságom és örömöm kútjai.

Törékeny vállad, tested, hátad már hajlott,
lépteid ruganyát az élet elvette.
Hangodnak csilingje fátyolba sikamlott,
szívemet még így is te kelted életre.

Hálával tartozunk mindenért egymásnak.
Élünk, míg odafönn jóváhagyták létünk.
S mindaddig tisztelgünk urunk egyházának,
míg a végső harangszó megkondul értünk.
G. Szabó Éva

Február: a felemás hónap

 Február: a felemás hónap

fehér dércsipkések a fák

fagyos a föld, a hajnal didereg

szürke a horizont felettünk

a lélek is szürkeségben lebeg

a tél emlékei kísérnek

halottak még a kertek

szemünkben a remény lángjai gyúlnak

újuló dallamok szárnyalnak

a végtelen rónán át vándorolnak

a természet új dalra fakad

Bár hivatalosan téli hónapnak számít, de igazán – felemás hónap. Sem tél, sem tavasz – vagy mindkettő. Nagyon kevesen kedvelik, bár már hosszabbodnak a napok is. A levegő már kicsit enyhülő, napsugarak is láthatók, érezhetők és többször megjelenik az alkonyi nap is a horizonton. A hó már szutykos, a jég törik, a szelek is megjelennek. Jéghártyásak a vizek. Különleges színeket ad: már rozsdabarna a fű, az ágakon többféle színárnyalat rajzolódik ki. Míg a január puha, fehér fényeket ont, és szinte összefolyik a nappal az éjszakával. A zöld színárnyalatok kezdenek éledni, elsimulnak a tél ráncai, kezd duzzadni a tavaszi élet, rejtekéből elindul a remény, a tavasz eljövetele. Egyik napról a másikra megváltozik a körülöttünk ébredő világ.

Lassan kezd a tél enyhülni, bár a város még most is a téli arcát mutatja. A levegőben már minden ott lebeg, jelezve a tavasz közelgő ébredését.

A Nap fénye életre kel és már langyos érintéssel simogatja nem csak arcunkat, hanem bensőnket is.

A városszéli fenyves is tavaszodó illatokat ont, a ragyogó napfény a lombok között csillámlik, játszadozik. A simogató sugár a madarakat is dallamra indítja. Itt-ott víg csiviteléssel kergetőznek. Már később alkonyodik. A lemenő Nap olykor vörösre festi a horizontot, míg csendesen száll le az este.
Szomorúfűz

Február

Lehet, hogy a Tél uralma a világot még fogva tartja,
de odakint a kertek alján már ott lopakodik a Tavasz,
óvatos, könnyű lépte hóvirágot fakaszt.
Az utcán még szennyes hókupacok rogyadoznak mogorván,
de virágbontó, titkos küldetésben már magok és rügyek
várakoznak ugrásra készen.
Rigók dala visszhangzik éledő lelkemben,
kora reggel a remény üzenetét érzem
ázott, földszagú, sártócsás kertemben.
"Tarts ki! Elmúlik végre!"
Hálás vagyok érte!
Édes Istenem, ezt is túléltem!
Pálházi Éva

Február- szerethetőn...

Úgy érkezik az ember a világra,
mint, ki idegen, és sokszor talán úgyis,
üres szívvel távozik, pedig,
talán, ha próbálkozna,
ha folyton folyvást barátkozna
fűvel, fával, virággal,
és, ha még megszeretné
az előszörre utálatosnak tűnő ízeket,
az első látásra rútnak ítélt
csöppet sem bájos
varangyos békákat,
ha megbarátkozna
a számára ellenszenvessel,
ha nem csak a feltűnően
szerethetőt keresné,
ha meg is találná a sokszor
nagyon is elrejtett szépet,
ha energiát áldozna rá,
ha megszeretné azt,
ami szerethetetlen első látásra,
ha a barátságtalannal barátkozna,
akkor minden egyes győzelemmel
gazdagabb lenne olyannal,
ami kevesek számára juthat...
és, ha még megtalálná
a februárnak is
a nehezen látható szép oldalát,
ha nem csak szidná,
de neki baráti jobbot nyújtana,
ha vele megbékélne,
akkor az ember megláthatná,
hogy mennyi szép van benne,
hogy valójában
az a kis nyúlfarknyi apróság
nem is oly ijesztő,
hogy szerethető azért is,
mert az ablakán kitekintve
látható a közelgő tavasz,
mert a belőle született március,
nélküle nem is létezhetne.
.kaktusz

Február - télutó

Február - télutó

Szállingózik, hull a hó

Vastagodik a hótakaró

Hópelyheket fú a szél,

Vízfagyasztón itt a tél

Dideregnek a madarak

Jégcsipkések a kopár ágak

Jégvirág az ablaküvegen

Jeges felhők az égen

Még nincs vége a télnek, és bármeddig is tartson, nem örök.

A tél – remélve, az utolsót – kemény támadást indított. Havazás, hó, jég  – dermedt hideg, fölöttünk fagy, a vizeken jeges ár. Jegesek a reggelek, megfagynak, jéghártyába dermednek a nappali sugarak.

 A havon át szél zúg, kavarogva tűnik tova, a havat is összetorlasztva.

Most vastag hótakaró borít mindent. A hírekben halljuk: hófúvások, akadályok ország és világ szerte, de a téli sportok szerelmeseinek örömet nyújtva. Hósapkások az autók, a házak, a fák, a bokrok kesztyűt és vastag hópapucsot húztak, a lombtalan ágakon jégcsipkék díszelegnek. Vakít a hó, szinte számolhatóak a hópelyhek, most cidrizve örvénylenek a végtelenben, a februári hideg szélben kristálygyöngyökként libbenve. Az ablakon túl játszi hófüggönyt húz a sűrűn szárnyaló hópihe, fehérré varázsolva a tájat és az életünket is.

A hanyatló februári nap – ha mutatja magát - érdekessé varázsolja a horizontot.. Az éjszakai égbolton ezüst fényével csípősen bújik ki a hold.

Ez az időszak kicsit a szórakozásé, hiszen farsangi időszak van, de lelkünk mélyén már szárnyal a megújulás, az új kikelet, megolvasztva a jégüveget, a dermedtséget. Elhozva az újat, a természet ébredését.
Szomorúfűz

Február jeges szele

Dermesztő hideged
csontig hat február.
Hiába hiteget
a csábos napsugár.

Jég csillan a fényben,
sziporkázik a hó.
Sarki szél kezében
ostor leng... csattogó...

Korbácsolja testem
észak éles szele.
Nem véd meg most engem
ruhám több rétege.

Arcomba havat hord,
karmaival has'gat.
Úgy ül győzelmi tort,
fát, bokrokat szaggat.

Békülj meg február,
látod ajkam lila.
Ne legyek végre már
a fagyhalál fia!

Enyhüljék a kemény
orkánok ereje.
Kezdődjék új remény,
s olvadás ideje!

Csorduljék az eresz,
napsugár melegíts.
S hogyha nagyon szeretsz,
új tavaszba repíts!
Szuhanics Albert